Az az ember, aki kitalálta, hogy a tél, meg a hideg olyan hű, de jó, az vagy nem fával tüzelt, vagy csak simán nem volt százas.
De most őszintén, hó, jég, csúszkálás, esések, késések, vastag és meleg ruhák, átázott cipők, lehetetlen közlekedés, fagyhalál. Ebben mi olyan jó?
Persze amikor a meleg, kényelmes kanapén vastag takaró alatt fekszel és nézed a kinti szűz hót, kezedben illatozó forró csoki, a szobában pedig narancs és fahéj illata terjeng, szép az élet.
Csak aztán egyszer elfogy a forró csoki, meg kéne egy kis kenyér, esetleg munkába is el kell jutni. Na akkor jön a szívás!
Az utak jegesek, a tegnapi fehér hó helyén fagyott és mocskos latyak van csupán. Ha autóval közlekedsz, aránylag jó helyzetben vagy. Csak fél órát késel, az agyvized elforr a 20 km/órás sebességtől, minden pillanatban megfeszült izmokkal kell figyelned, vajon mikor csúsznak meg a kerekek. A hideg miatt magadra kapkodott meleg holmi pokoli tűzzé változtatja a benti hőmérsékletet, de ha lejjebb állítod a fűtést a kocsiban, akkor az arcod és a kezed fagy le.
Ha gyalog vagy, csak arra kell figyelned, hogy ne ess el a jégpáncéllá változó járdán és idejében kelj át az úttesten, mert a kocsiban ülő, aki általában nem akar átengedni a zebrán, most meg állni sem nagyon mer a csúszós úton.
És ha biciklivel vagy?
Tegnap reggel úgy indultam útnak, hogy még nem esett le a hó. Hideg volt, de semmi extra. Ez után gyalog el kellett jutnom A-pontból B-be, ami szintén nem okozott gondot.
Aztán leesett a hó!
Majdnem egy éve nem buszoztam, de most hálát adtam még a tolakodós öregasszonyokért is, mert azt jelentette, hogy ameddig őket kell eltűrnöm, legalább addig sem fagy le a lábam, ahogy a havon átküzdöm magam.
Ezután újra sétáltam, este pedig biciklivel mentem haza. Amíg csak toltam a hóban, a kerekek nagyjából a homokban való biciklizés nehézségi szintjét prezentálták. Ja! Aztán felszálltam és nekiindultam! Vagy legalábbis próbálkoztam a haladás látszatát kelteni...
Az általában jámbor jószágként kezelhető kerékpár szinte egy megbokrosodott ló hevességével csúszkált. Egyszer még ki is csúsztak alólam a kerekek, de legalább nem estem el. Na, nem mintha olyan sok választott volna el tőle!
Jó, jó!
Bevallom, ha úgy alakul, szeretek én is jégkorcsolyázni, vagy baromkodni a hóban, de ez a késztetés olyan ritka, ami jó, ha három évente egyszer támad meg. Tehát:
Most komolyan, mi olyan jó ebben? Biztosra veszem, hogy gyerekként megvolt a maga varázsa és biztos klassz volt szarrá fagyni hógolyózás és hóember építés közben, de ma?
Ma már csak nyűg, amit túl kell élni, hogy az ember még jobban tudja értékelni a tavaszt és a nyarat.
Hiszen nincs is jobb érzés, mikor az első tavaszi szellő bekúszik az ember orrába és magával hozza a megújulás és az első tavaszi virágok illatát.
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése