Elbaszott egy dolog ez! Egyre inkább az az érzésem, hogy egy "Random tények Rólam!" blogot vezetek, de igazából mivel ez kivételesen rólam szól, és mert jól érzem magam tőle, nem zavar. Annyira. Na, de akkor csapjunk a közepébe!
Szeretek főzni! Na ne gondoljunk nagy dolgokra, nem kell, hogy elszaladjon velünk az a bizonyos ló! De azért, na!
Szívesen próbálok ki új recepteket, dobok össze egytálételt az itthoni hozzávalókból, vagy vásárolok be csak ennek az alkalomnak a kedvéért. A sütővel is jó a kapcsolatom, míg a rakottak, pácolt ételek, meg úgy egyáltalán a sós ételek szintjén maradok, de egyébként... Felejtős. Bár sütni is szeretek. Csak azt éppenséggel nem kifejezetten tudok...
Párszor már nekigyürkőztem és több kevesebb sikerrel meg is úsztam a dolgot, de mindenkinek jobb, ha elhiszi nekem, tartós tejet senki ne vegyen, ha megakarja kóstolni azt, amit én sütöttem!
Na jó, bevallom! Ízre nem rosszak a sütikéim, csak épp a linzer, amit én kevertem be, gyanús módon fogra támad és kis híja, hogy nem kiütéssel győz az ütközet végén. Megveszek az édességekért, de mindenki addig van biztonságban, míg nem próbálkozom a sütéssel. Hát ilyen az én szerencsém! Már hozzászoktam!
Bár egyszer szívesen próbálkoznék meg a csokoládé temperálással! A japán lányok tök cukik, mert Valentin-nap előtt bevásárolnak a nagy kiszerelésű tömbösített csokikból, aztán újrafőzik, különféle furcsa, idegen és finom dolgokkal vegyítik őket, aztán formába öntik. Olykor meghempergetik zúzott dióban, kakaóporban vagy valami másban. Végül becsomagolják és odaadják a kiszemelt fiúnak.
Tök fura! A férfiak csak egy hónappal később, március 14-én viszonozzák mindezt, az úgynevezett "Fehér nap"-on. Én el nem tudnám képzelni, hogy itt némelyik lány egy egész hónapot várjon, míg viszonzásra találnak a fáradozásai. Ha egyáltalán...
Nem tudom, talán mert nem élek kapcsolatban, de szerintem a Valentin-nap amúgy egy nagy hülyeség! De nem?
Egy nap alatt szeretnénk bebizonyítani a párunknak, hogy olyan kurvára odavagyunk érte, aztán egész évben ebből táplálkozunk. Marha cuki, csak ennek nem erről kellene szólnia. Szerintem.
Mint a karácsony! Összegyűlnek a rokonok, meglátogatják egymást, aztán a következő nagy egyházi hülyeségig nem is találkoznak. Érdekes! Előtte és utána nem is veszünk egymásról tudomást, de ha jön egy ünnep, egyből olyan hű, de fontos, hogy a másikkal minden rendben legyen.
Félreértés ne essék! Nem arról van szó, hogy utálnám az ünnepeket! Inkább csak megvetéssel vegyes csodálkozással nézem ilyenkor az embereket. Olyan nagyon fontos, hogy a másik - még ha nem is szívleljük különösebben - feltétlen rajongással viseltessen irántunk, amint elé lökjük a semmit mondó, de legalább jó drága ajándékunkat. Tisztelet a kivételnek!
Halványan, de emlékszem arra, mikor még én is olyan izgatottan, csillogó szemekkel vártam az ünnepeket, mint most az unokaöcsém. Ma azonban?
Puszi-nyuszi, hogy vagy? Jól? Remek!
Nekem ez nem megy! Még az is lehet, hogy kedvelem azt a bizonyos társaságot, akikkel egy légtérben vagyok, de nekem nem könnyű jó kedvet tettetni, ha nem érzem magam hű, de faszán.
A múltkor Klárival egy új és ingatag érzelmi szigetre hajóztunk. Most először fordult velünk először, hogy a hülyéskedést félredobva, komolyan és teljesen kicsontozott lélekkel beszéltünk a múltról és a jövőről. Volt egy néhány perces időintervallum, mikor csak a csend feszült közöttünk és csak lépkedtünk egymás mellett, mintegy némán megegyezve, hogy ami az imént elhangzott, lezártuk és bár még mindig a nyakunkba lihegnek a vésszel terhes problémák, de legalább túl vagyunk rajta. Legalábbis én így gondoltam. Aztán ez a hülye megszólal:
- De fura, hogy csöndben vagy!
Felnézek rá és kérdőn a homlokom közepéig szalad a szemöldököm. Nem tudom, mire gondol.
- Mert?
- Hát mert amúgy egyhuzamban beszélsz!
- Ja! Kösz!
Igen. Erről el szoktam felejtkezni a társaságában. Otthon ritkaságszámba megy, ha beszélek. Vagyis... Ez olyan összetett! Általában nehezemre esik a kapott családommal rendesen kommunikálni. Beszélek velük is, de mikor egy-egy témát érintünk, inkább elütöm egy viccel vagy másról kezdek beszélni, míg a választott családom bármit kérdezhet tőlem. Én pedig örömmel válaszolok, mert jól tudom, hogy nem használnák fel ellenem a saját szavaimat. Öööö...
*Zavartan köhög*
Kinek kellenek ellenségek, ha ilyen barátai vannak az embernek?
Viccelek!
Na, jó! Elég a siránkozásból! Hogy visszatérjek valós témámhoz, még megosztok egy dolgot veled, nyájas olvasóm, ami(t):
- random tény rólam (hüvelykujj kinyílik),
- kapcsolódik a kajákhoz (mutatóujj),
- az ünnepekhez tartozik (a bűvös középső ujj),
- nem az ajándékokról szól (többé-kevésbé, ezért ficereg a gyűrűs ujj),
- van benne csoki (kinyílt teljesen az a bizonyos ujj),
- ivászat kapcsolható hozzá, ha már elmúltál egy bizonyos életkorú! (kisujj),
+ Bónusz: a legjobb menüje van, az összes egyházi ünnep közül!
Azt hitted a Szilveszterről beszélek, mi? Benézted, mert a legnagyobb buli az évben a kicseszett Húsvét!
És akkor most Gyerekek, az elmaradhatatlan kérdés:
Húsvétkor húst húsba tenni bűn-e?
Nyehehe!
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése