Áááááááááááh!
Franc essen az egészbe! Hát nem igaz, hogy mindenkinek meg kell bolondulnia!
Ismered a szolipszizmus fogalmát?
Azt jelenti, hogy én vagyok az egyetlen és rajtam kívül nincs semmi más. Nem is létezik.
Valami ilyen érzés lehet egoistának lenni. Tudod, amikor folyton tüsszögnöd kéne, mert csak magadat emlegeted.
Na, ez a helyzet akkor is, amikor mindenki egyszerre téged támad. Csak ez a kellemetlenebbik vége annak a bizonyos botnak.
Tudod. Amikor mindenért te vagy a hibás. Ne nyisd ki a szád! Ne beszélj! Ne énekelj! Ne táncikálj! Ne csináld ezt! Ne csináld azt! Ne...
És tudjátok, a másik szándékosan csinálja. Várja, hogy mikor forr el az agyvizem, mert amikor végre megkönnyebbülve kiadom magamból és elmondom az én véleményem, fogja magát és rögtön ő az áldozat.
Sír.
Olyan keservesen és szívet tépően. Legalábbis látszólag.
Csak hogy engem nem hatnak meg a könnyek. Helyette végtelenül idegesítenek.
Tudod, van ami elől nem lehet elmenekülni. Nem, nem a múltra gondolok, bár azzal is hasonló a helyzet. Nem, én most a kötelességtudatra és a lelkiismeretre gondolok. Tudod, miről beszélek, ugye?
Hát persze! Neked is olyan áldott, kibaszott jó szíved van, mint nekem, fogadjunk!
Van, ami elől nem azért nem tudsz menekülni, mert gyorsabb annál a rohadt sánta kutyánál, hanem, mert te nem adod meg a lehetőséget saját magadnak, hogy lelépj, mikor van rá lehetőséged.
Gyűlölök futni, de most legszívesebben árkon-bokron túl lennék már!
Most néhány másodpercre ismét kiürült az agyam. Áldott jó érzés.
De aztán hamarosan ismét kizökkenek, mert felharsan az az általam ezerszer elátkozott kód, mely az újabb idegölő perceket ígéri. Egyetlen szó.
- Anita...
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése