Mit szólnál egy kevésbé siralmas, de legalább olyan őszinte levezetéshez, mint az előzőek?
Na jó, bevallom, eléggé vicces lesz!
Hm? Oké?
Mint ígértem, beszélünk majd könyvekről is. És igen, (És-sel nem kezdünk mondatot, gyerekek!) ennek is eljött az ideje!
Aki szeret olvasni, most nyugodtan tegye fel a kezét!
Na, azért ne ennyire lelkesen!
Tehát, amiről ma szeretnék neked mesélni, az az a történet, amit olyan 10-11. osztályos koromban olvastam (Vagyis 16-17 évesen? Nem emlékszem pontosan az időre.).
Még ma is, közel a bűvös második dupla számomhoz (Segítek: márciusban töltöm a 22-t!), tisztán látom magam előtt a könyv borítóját és elmémbe szüntelenül furakodnak be ennek a könyvnek a sorai, mikor egy-egy új dolgot próbálok ki.
A szerző:
Claire Loup
A könyv címe:
Amikor életemben először
A történet egy tini lányról szól, aki részletes és meghökkentő módon meséli el azokat a meghatározó dolgokat, melyek fiatalságát befolyásolták.
Jó történet. Én és a barátnőim legalábbis értékeltük akkoriban.
Most, mikor már annyi idő eltelt az utolsó sorok elolvasása óta, talán furának hatnának az akkori észrevételek a tapasztaltabb, de talán kicsit sem bölcsebb mostani énemnek.
- De miért beszélünk mi most erről?
Kérdezhetnéd, én pedig teljesen igazat adnék neked. De ne aggódj! Elmagyarázom!
Amit most mesélek el, arról még a családom se tud! Úgyhogy "Shhh!" és maradjon ez köztünk!
Az egyetlen személy, aki tud róla és még életben van (Hehehe!), az a legjobb barátnőm és bizalmasom. Van fedőneve, de ha elárulom, akkor az esetleges ismerősök máris megtudják a kilétét. Azt pedig nem engedhetem! Azonban mégis csak kelleni fog egy név, mert még sok esettel kapcsolatban elő fog fordulni szegényke és a barátnő megnevezés azért mégis csak bosszantó lenne hosszú távon. Legyen hát a neve Klári!
Tehát kedves Klári és én úgy döntöttünk, hogy együtt töltjük a szilvesztert.
Elmentem hozzá az albérletbe és megkapta az engedélyem, hogy kifessen. Mármint nem bohócnak! Tudod, nem az a kimondott lányos lány vagyok, így a smink meg a miegyéb lányos dolgokat az arra alkalmasakra hagyom, én pedig élvezem a gondtalan szemdörgölés áldott lehetőségét.
Ám!
Már másnap kis híján megbántam, mert az új fantasztikus profilképem miatt (köszi még egyszer Klári, ha bármikor is erre járnál, rohadt jól néztem ki azon a képen!) rám írt egy srác.
És itt kezdődtek a problémák.
Tudod, az élet hatalmas adag pofátlansággal, szemtelenséggel és emellett elenyésző mennyiségű valós önbizalommal áldott meg.
De a srácot nem tudtam lekoptatni. Valamint még reális mértékkel nézve is jóképűnek volt mondható. Emellett pedig én is kíváncsi voltam, hogyan is működne ez az egész az én esetemben.
Én pedig kíváncsi lettem, hogy vajon mi a fenét szól ehhez Klári?
Hát Klári szerint nem veszítek semmit, menjek el egy találkozóra. Ismerkedjünk, vacsorázzunk, beszélgessünk. Aztán lesz, ami lesz!
Néhány nap múlva meg is egyeztünk: másnap találkozunk.
Ja!
Ahogy azt Móricka elképzelte!
Klári segített kiválasztani a ruhámat. Aztán elmentünk hozzá, megfőztük a vacsorát, kisminkelt, majd a találkozó helyszínének közelébe is elkísért, ahogy az egy igazán testvéries baráttól várható.
Még nem említettem, de imádom a csajt!
Na de, ott tartottunk, hogy elköszöntünk egymástól. Az este kimondottan enyhe volt, így nem öltöztem valami vastagon, de így se fáztam. Ami kedves új ismerősömről - legyen csak László a neve -, nem mondható el.
Az általa választott köztéren találkoztunk, majd egy padon kezdtünk el beszélgetni. Romantikus ugye? Várd ki a végét!
Szerencsére nem voltam ideges, pedig az ember első alkalommal csak az lenne, mikor lehetséges jövendőbelijét megy felmérni, nem?
Na jó, ez beteg vicc volt! Bocs!
Amúgy nem volt gáz a helyzet, mert észre sem vettem az idő múlását, nem volt feszélyezett a dolog. Érted?
Így visszagondolva annál inkább.
Egy rövid vázlatban megpróbálom összefoglalni (de úgysem fog sikerülni):
- Mit dolgozol?
- Mi a hobbid?
- Mikor ért véget az előző kapcsolatod?
- Blablabla...
Emberek a következő kérdés miatt még mindig ég a pofám, pedig nem is én tettem fel!
- Van mobilneted?
- Nincs. Miért? Mit szeretnél?
- Csak mert lemaradtam a meccs feléről, hogy ideérjek. Azt akartam megnézni.
Érzitek ti is a másodperc tört részéig tartó tétova hallgatást részemről, miután válaszol? Egy pillanatig nem tudtam, szórakozik-e. De mint kiderült, nem volt olyan szerencsém. Komolyan gondolta.
Elővettem szokásos laza énem és lesöpörtem magamról a kétely palástját. Válaszoltam.
- Ha legközelebb ilyen van, csak szólj! Később is tudtunk volna találkozni!
- Áh, mindegy!
És még itt sem jöttem rá, hogy hatalmas a probléma.
Majd visszaálltunk a normális, de egy ABSZOLÚT KEZDŐ RANDIS számára már kevésbé megszokott témákra.
- Megcsókolhatlak?
Gyerekek, én mindent megpróbáltam, de nekem ez nem jött be. Oda vagyok a férfiak szerint csak (és egyet kell értenem velük) Soft pornóként emlegetett erotikus regényekért, de az ember jobb híján használja arra a szájüregét, amire való. Evésre.
Óh! Azt hitted csak ennyi volt?!
Tévedsz kedves barátom.
Miután megvolt a nagy első csók és kis híján a torkának ugrottam, mert lehordta a fülem hallatára Klárit, a következő kérdés jött:
- És meddig kellene várnom?
- Mármint? A szexre?
- Aha!
- Nem tudom!
- Na, azért mégis!
- Fogalmam sincs, te mennyit várnál?
- Egy-két hetet?
Drága olvasóm, ha hasonló cipőben járnál, mint nemrég én, akkor ne tedd! Ismétlem: NE TEDD!
Ha egy pasi nem hajlandó kivárni, míg te is úgy nem érzed, hogy készen állsz rá, akkor búcsúzz el és felejtsd el az ürgét, mert ez egy Lyuk - gyilkos!
Nekem speciel semmi problémám azzal, ha valaki a testi örömöknek áldozza magát, de én köszönöm szépen, nem vagyok hajlandó egy-két hét után széttenni a lábam valakinek akit egy, nem ismerek. Kettő, érezhetően nem vonzódok hozzá. Három, egész végig azt szajkózza, hogy hideg van, de sétálni meg lusta.
A FRANCBA IS, HOVÁ TŰNTEK AZ IGAZI FÉRFIAK?! HM?!
Na jó, lenyugodtam!
Majd kis idő múltán két puszival elköszöntünk, mint azok, akik öt perccel korábban még nem egymás torkán dugták le a saját nyelvüket és hazafelé indultunk.
Ami neki olyan tíz perc sétát jelentett, nekem meg legjobb esetben is 30-40 percet.
Tud választani találkahelyet, mi?
Klári kérésére értesítettem telefonon, mikor elindultam, hogy ismét találkozzunk, a megbeszéltek szerint.
Ő döbbenten, én a kudarcba belenyugodva vettem tudomásul a "randi" hosszát.
Emberek, kb. 20-22 perc volt összesen.
Nem kell röhögnöd, én már megtettem!
Nem tudom, mi a te reakciód, de az enyém határozottan kijelenthetem, hogy két pontban összefoglalható:
1. Nagyon boldog macskás vénasszony lehet még belőlem!
2. Francba! Nekem ez nagyon nem való!
Az egyetlen pozitívum azon az éjszakán, hogy Klárival visszamentünk hozzá az albérletbe és kettesben megvacsoráztunk.
Na, az legalább finom volt!
Remélem élvezted! Azonban figyelmeztetnélek, hogy még sok gáz sztori van a tarsolyomban. Keserű kínok közt fogod fogni a hasad röhögés közben!
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése