Mióta az eszemet tudom, imádom Cserháti Zsuzsát. Ennek a nőnek olyan kisugárzása volt, amellyel bárkit levett a lábáról, a hangját lehetetlenség utánozni, ráadásul olyan szép mosolya volt, mely a legzordabb szívet is hevesebb dobogásra késztette.
Gyakran éneklem én is a dalait, mikor unatkozok vagy énekelhetnékem támad. És élvezem is a bennük rejlő kihívást és sokszínűséget. A magam módján jól adom vissza az egyes dalok érzelmeit, de én is tudom, sosem fogok a közelébe se érni az eredetinek. Egészen különleges, hogy milyen finoman és egyszersmind keményen, akár élcesen csúsztak ki torkán a hangok. Egyszer pehely könnyű simogatás, másszor vaskezű szigor.
Nem tudok semmit erről a nőről. Semmit, mert nem néztem utána, nem tartoznak rám és igazából nem is érdekelnek azok a dolgok, amiket az újságok írtak róla. De ha a személyisége is olyan csillogó és sokoldalú volt, mint a hangja, egészen különleges ember lehetett magánszemélyként.
Mind tudjuk jól legismertebb dalai refrénjeit:
Boldogság, gyere haza...
Édes Kisfiam...
A Boldogság és én...
Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem...
Én leszek...
Sorolhatnám. Sokan azonban nem is tudják, hogy ez a nő, kinek természetes bájával a mai napig nehéz lenne versenyezni, káromkodott egy dalban.
Ez a dalszöveg egy részlete:
"Eltelt - Istenem!- annyiszor a rohadt idő.
Komolyan kéne venni a kurva időt."
A dal címe: Idő van. És igen, tényleg ez a dal szövege. Hallgasd meg, ha gondolod!
A dal címe: Idő van. És igen, tényleg ez a dal szövege. Hallgasd meg, ha gondolod!
A napokban találkoztam vele először és nem is igazán tetszett eleinte, de annyira idegennek éreztem Cserhátitól a dolgot, hogy újra és újra meghallgattam. Mint kiderült, van egy film, mely az imént megemlített dallal egy címen osztozik, melyben Cserháti egy kissé eltér a megszokott önmagától. Én legalábbis így érzem.
A dallal nincs bajom, most már kimondottan tetszik is, de a filmet nem tervezem, hogy megnézem, nem is mondok róla véleményt.
Különös, mert minél több dalát ismerem meg, annál bonyolultabb és lenyűgözőbb embernek tűnik. Egyszerre kérlel és parancsol, játszadozó és komoly, békés és dühös.
A magyar énekesek közül ő az egyik kedvencem. Tulajdonképpen vicces, mert a kedvenc énekeseim már mind meghaltak. Szécsi Pál, (Klári röhögj nyugodtan) Zámbó Jimmy, Máté Péter, Elvis Presley.
Talán tényleg akkor tudjuk igazán értékelni a jó dolgokat az életünkben, mikor már nincsenek benne.
Majd igyekszem ezen változtatni. Mert többé nem akarok bánkódni amiatt, hogy valamit nem tettem meg, amit meg kellett volna. Nem akarok bánkódni, mert gyáva voltam és megálltam közvetlen az ugrás előtt.
Úgy akarok élni, hogy megugrom a magas kerítéseket és maximum azt bánom meg, nem születtem nagyobb tenyerekkel, hogy nagyobbat tudjak szakítani magamnak az élet jó oldalából.
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése