Valójában odavagyok a mesékért.
A Disney, Dreamworks, Pixar, Magyar Népmesék, és ehhez hasonló forgalmazású művekért.
Ugyan a szőke hercegekben és a hófehér paripájukban nem hiszek (amúgy is a sötét tónusok jönnek be jobban), élvezem félredobni a mindennapok hülyeségeit néhány perc álmodozásért.
Van kedvenc hercegnőm és sárkányfajtám. Kedvenc gonoszom és világom. A legtöbb mese dalszövegét kívülről tudom, ahogy az egyes párbeszédeket is megjegyeztem.
Bár cinikus és leginkább szarkasztikus személyiség vagyok, és nagyon jól tudom, hogy a valóságban nem a rossz kapja meg méltó büntetését, ahogy a mesékben, hanem az, akinek nagyobb a befolyása, státusza és pénze, mégis szeretem, amit ezek a képtelen képsorok csinálnak velem.
Adnak egyfajta reményt. Valamint egy bizonyos módon görbe tükröt mutatnak rólunk és a világunkról.
Mert én nem hiszem el, hogy azok az emberek, akik megalkotják ezeket a karaktereket és világokat, képességeket és lényeket, nem hisznek egy kicsit maguk is a csodákban.
Például milyen menő lenne már egy Szörnyen nagy rémség az ágyad mellé, mikor hideg van. Vagy láthatatlanná tevő köpeny, hogy a szülők meg ne tudják, hogy kiszöktél az éjszaka. Esetleg érteni az állatok beszédét? Na, mi ez, ha nem királyság?
Én úgy hiszem, hogy a fantáziánk, többé-kevésbé realitást nélkülöző kivetülései ezek a történetek. A valóságban nem találod a helyed? Teremtsd meg, még ha csak a képzeletedben is! Nem tetszik, hogy könnyen gubancolódik a hajad? Gondold ki magadnak a tökéletes frizurát! Nem szereted a munkahelyed? Képzelj el egy helyet, ahol örök a napsütés, ingyen van a fagyi és tökéletes az alakod!
Kinek mi, gyerekek, kinek mi!
Mint említettem, leginkább pesszimista tulajdonságokkal büszkélkedhetek, de ez valójában csak a felszín.
Lehet, hogy szeretem a fekete színt, odavagyok a groteszk dolgokért és kedvelem a harcművészeteket, meg a véres dolgokat, de attól még halvány piros (az nem rózsaszín!) a lelkem.
Szeretem a csöpögős romantikus filmeket, a lehetetlenül édes dolgokat, az ideális pasi gondolatát.
A pasik úgy gondolják, hogy a Disney rontott el minket lányokat és nőket, és talán! igazuk van benne, de ez még csak a jéghegy csúcsa!
Én úgy gondolom, hogy mindenki úgy születik, hogy végtelenül romantikus!
Csak miközben a sárga köves utat követjük, olykor egy-egy ravasz róka, gonosz farkas vagy megkeseredett boszorkány utunkat állja és összetört álmokkal, kiforgatott zsebekkel és zavarodott gondolatokkal bocsájt minket útnak.
Bizonyára tudod, miről beszélek!
Mindannyiunknak megvan a magunk boszorkánya, sárkánya, leküzdhetetlennek képzelt akadálya.
És ha mindez egy mesében történne? Tudnánk, hogy minden rendbe jön, mielőtt véget ér az utolsó képkocka. Hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, amiért megdolgozott.
A valóság azonban? A valóság nem ilyen!
Furcsa, mert rá kellett ébrednie erre a különös, túlzott egyensúlyra a ma emberének is. Hogy honnan veszem? Nézett valamelyikőtök Magyar Népmesét mostanában? Mármint az újabbak közül.
Anno, a régi időkben vetített esti mesékben az volt a módi, hogy a Rest leány, akinek büdös a munka, kígyót, békát kapott fizetségül. Míg a Szorgalmas leány, jött "gyémánttal-arannyal futtatva".
Most? Most a lusta lány elmegy a királyhoz, egy forint nélkül megvesz egy kastélyt, ami alatt furcsa módon egy gyémánt erdő van elrejtve, ráadásul még a macskaképében a lány ágyába behízelkedő herceget is megkapja.
Különös. Vagy csak én nem értem?!
Annak idején a mesékben elég volt, ha te voltál a legfiatalabb királylány/királyfi/szegény lány/szegény legény, vagy csak egyszerűen nem voltál totál romlott és lábaid előtt hevert az egész világ, mire befejeződött a történet!
Nem akartam ennyire visszacsúszni a pesszimizmus gödrébe, de ki kell mondanom:
úgy tűnik a mesék is kezdik beismerni, ha egy csaló görény vagy, nyert ügyed van!
Mert a valóságban magasról le van szarva, hogy milyen ember vagy, te vagy-e a legfiatalabb, szükséged van-e mások támogatására, jó lelkű gyermek vagy-e, Öreganyámnak szólítottad-e a boltban vagy a buszon a vénasszonyt.
Mióta az eszemet tudom, azon merengek, hogy a nagy cégek, emberek mind összejöveteleket rendeznek időnként, ahol egy-egy híres ember a díszvendég. Ezzel nincs is baj! Csak azt nem értem, hogy miért azokat szolgálják ki ingyenesen, akiknek még a végtermékében is pénz van?
Az az ember, aki önhibáján kívül jutott utcára, miért rosszabb, mint az, aki lopott, csalt, hazudott életében? Persze puncsolni kell! Ki kell valahogy hízelegni a következő nagy megegyezést, munkát, támogatást. Értem én! Csak épp akkor ne dobálózzunk feleslegesen az oly nagy szavakkal, mint becsület, összetartás, közös értékek.
Mert tudod, Drágám, az a büdös nagy helyzet, hogy egyedül vagy, mint az út menti fa!
De ha mégis vagy olyan szerencsés, hogy legalább egy igaz barátot adott melléd a gondviselés, nyugodtan hajthatod álomra ma is a fejed, mert legalább ennyivel is kevesebb okod van az idegeskedésre ebben az elkorcsosult világban!
És kell ennél több ok arra, hogy akár csak egy icipicit is higgy a csodákban?
Nekem nem szükséges. A gyártók kiadják az újabb és újabb varázslatos sztorijaikat, én pedig levonom a magam tanulságát!
A Disney, Dreamworks, Pixar, Magyar Népmesék, és ehhez hasonló forgalmazású művekért.
Ugyan a szőke hercegekben és a hófehér paripájukban nem hiszek (amúgy is a sötét tónusok jönnek be jobban), élvezem félredobni a mindennapok hülyeségeit néhány perc álmodozásért.
Van kedvenc hercegnőm és sárkányfajtám. Kedvenc gonoszom és világom. A legtöbb mese dalszövegét kívülről tudom, ahogy az egyes párbeszédeket is megjegyeztem.
Bár cinikus és leginkább szarkasztikus személyiség vagyok, és nagyon jól tudom, hogy a valóságban nem a rossz kapja meg méltó büntetését, ahogy a mesékben, hanem az, akinek nagyobb a befolyása, státusza és pénze, mégis szeretem, amit ezek a képtelen képsorok csinálnak velem.
Adnak egyfajta reményt. Valamint egy bizonyos módon görbe tükröt mutatnak rólunk és a világunkról.
Mert én nem hiszem el, hogy azok az emberek, akik megalkotják ezeket a karaktereket és világokat, képességeket és lényeket, nem hisznek egy kicsit maguk is a csodákban.
Például milyen menő lenne már egy Szörnyen nagy rémség az ágyad mellé, mikor hideg van. Vagy láthatatlanná tevő köpeny, hogy a szülők meg ne tudják, hogy kiszöktél az éjszaka. Esetleg érteni az állatok beszédét? Na, mi ez, ha nem királyság?
Én úgy hiszem, hogy a fantáziánk, többé-kevésbé realitást nélkülöző kivetülései ezek a történetek. A valóságban nem találod a helyed? Teremtsd meg, még ha csak a képzeletedben is! Nem tetszik, hogy könnyen gubancolódik a hajad? Gondold ki magadnak a tökéletes frizurát! Nem szereted a munkahelyed? Képzelj el egy helyet, ahol örök a napsütés, ingyen van a fagyi és tökéletes az alakod!
Kinek mi, gyerekek, kinek mi!
Mint említettem, leginkább pesszimista tulajdonságokkal büszkélkedhetek, de ez valójában csak a felszín.
Lehet, hogy szeretem a fekete színt, odavagyok a groteszk dolgokért és kedvelem a harcművészeteket, meg a véres dolgokat, de attól még halvány piros (az nem rózsaszín!) a lelkem.
Szeretem a csöpögős romantikus filmeket, a lehetetlenül édes dolgokat, az ideális pasi gondolatát.
A pasik úgy gondolják, hogy a Disney rontott el minket lányokat és nőket, és talán! igazuk van benne, de ez még csak a jéghegy csúcsa!
Én úgy gondolom, hogy mindenki úgy születik, hogy végtelenül romantikus!
Csak miközben a sárga köves utat követjük, olykor egy-egy ravasz róka, gonosz farkas vagy megkeseredett boszorkány utunkat állja és összetört álmokkal, kiforgatott zsebekkel és zavarodott gondolatokkal bocsájt minket útnak.
Bizonyára tudod, miről beszélek!
Mindannyiunknak megvan a magunk boszorkánya, sárkánya, leküzdhetetlennek képzelt akadálya.
És ha mindez egy mesében történne? Tudnánk, hogy minden rendbe jön, mielőtt véget ér az utolsó képkocka. Hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, amiért megdolgozott.
A valóság azonban? A valóság nem ilyen!
Furcsa, mert rá kellett ébrednie erre a különös, túlzott egyensúlyra a ma emberének is. Hogy honnan veszem? Nézett valamelyikőtök Magyar Népmesét mostanában? Mármint az újabbak közül.
Anno, a régi időkben vetített esti mesékben az volt a módi, hogy a Rest leány, akinek büdös a munka, kígyót, békát kapott fizetségül. Míg a Szorgalmas leány, jött "gyémánttal-arannyal futtatva".
Most? Most a lusta lány elmegy a királyhoz, egy forint nélkül megvesz egy kastélyt, ami alatt furcsa módon egy gyémánt erdő van elrejtve, ráadásul még a macskaképében a lány ágyába behízelkedő herceget is megkapja.
Különös. Vagy csak én nem értem?!
Annak idején a mesékben elég volt, ha te voltál a legfiatalabb királylány/királyfi/szegény lány/szegény legény, vagy csak egyszerűen nem voltál totál romlott és lábaid előtt hevert az egész világ, mire befejeződött a történet!
úgy tűnik a mesék is kezdik beismerni, ha egy csaló görény vagy, nyert ügyed van!
Mert a valóságban magasról le van szarva, hogy milyen ember vagy, te vagy-e a legfiatalabb, szükséged van-e mások támogatására, jó lelkű gyermek vagy-e, Öreganyámnak szólítottad-e a boltban vagy a buszon a vénasszonyt.
Mióta az eszemet tudom, azon merengek, hogy a nagy cégek, emberek mind összejöveteleket rendeznek időnként, ahol egy-egy híres ember a díszvendég. Ezzel nincs is baj! Csak azt nem értem, hogy miért azokat szolgálják ki ingyenesen, akiknek még a végtermékében is pénz van?
Az az ember, aki önhibáján kívül jutott utcára, miért rosszabb, mint az, aki lopott, csalt, hazudott életében? Persze puncsolni kell! Ki kell valahogy hízelegni a következő nagy megegyezést, munkát, támogatást. Értem én! Csak épp akkor ne dobálózzunk feleslegesen az oly nagy szavakkal, mint becsület, összetartás, közös értékek.
Mert tudod, Drágám, az a büdös nagy helyzet, hogy egyedül vagy, mint az út menti fa!
De ha mégis vagy olyan szerencsés, hogy legalább egy igaz barátot adott melléd a gondviselés, nyugodtan hajthatod álomra ma is a fejed, mert legalább ennyivel is kevesebb okod van az idegeskedésre ebben az elkorcsosult világban!
És kell ennél több ok arra, hogy akár csak egy icipicit is higgy a csodákban?
Nekem nem szükséges. A gyártók kiadják az újabb és újabb varázslatos sztorijaikat, én pedig levonom a magam tanulságát!
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése