Kezdd az első bejegyzéssel!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmélet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Elmélet. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 10., vasárnap

Én látlak, árnyak, tudom, megtalállak

Furcsa, de úgy tűnik, mostanában jobban rá vagyok hangolódva a megérzésekre.
Majdnem két hónapja azt álmodtam, hogy keresek valamit a szobámban, hogy mit is kerestem, azt nem tudom, de végül egy húsz ezrest találtam.
Egy- két hétre rá a nagyszülők vidékről eljöttek hozzánk és a kezembe nyomtak egy húszast.
Na az a nem mindegy!
Ezután néhány nap múlva azt álmodtam, hogy kiesett az egyik fogam. De legalább nem fájt. Mikor meséltem róla anyunak, azt mondta, hogy egy ismerősöm fog meghalni, de engem nem érint érzékenyen. Május 2-án (? ha jól emlékszem) anyu temetésre ment, mert meghalt egy régi ismerősünk.
Köszi- köszi! Nekem az első álom jobban bejött!
Aztán ismeritek-e azt, hogy ha viszket a jobb tenyeretek, pénzhez juttok?
A múlt hónapban elugrottam a házi orvoshoz, hogy kiírassam apunak a gyógyszereket, mikor is úgy el kezdett viszketni a jobb tenyerem, hogy kis híján lemartam a tenyeremről a bőrt. De nem foglalkoztam vele különösebben. Örültem neki, mikor végre elmúlt.
Erre föl másnap megjött apu nyugdíja (amit amúgy én szoktam átvenni!).
Ebben a hónapban 4-e hajnalban már meg sem lepődtem, hogy viszket a tenyerem. Tudtam, hogy:

"Indul a celebration, mert megjött a fizetésem!"

Belga - Fizetésnap

Hogy honnan jöttek ezek és hogy lesznek-e még? Nem tudom, de amúgy marha érdekesnek tartom az egészet. Régebben már említettem, hogy vonzódok az érzékelhetőn túli és különös, megmagyarázhatatlan dolgokhoz. Meséljek még valami furcsát? Kíváncsi vagy a többire is?

Már több, mint négy éve lakunk ebben a házban és több furcsa dolog is történt azóta, de most csak az utolsó kettőről teszek említést.

1. Már jó ideje, azaz kb. mióta ideköltöztünk, senki nem nyúlt ahhoz a festményhez, ami a szüleim ágya felett lóg kiakasztva. Nem egy hű, de hatalmas festményre tessék gondolni, ráadásul elég könnyű is (sanszos, hogy egy olcsó replika, de igazából sosem érdekelt), amit az oldalsó két kapocs, meg a hozzájuk rögzített madzag bőven elbír, amivel a függeszkedését biztosították. Aztán egyik délután apu feküdt az ágyban, anyu meg mellé. Én velük szemben ültem a sarokülőn és két perc nem telt el, mióta anyu is lefeküdt, amikor fogta magát a kép és öngyilkos hajlamainak engedve a mélybe vetette magát (na jó, olyan egy métert zuhant az ágyig), hogy megpróbálja anyut fejbe verni. Csak aztán könnyű is volt az anyaga, meg az irányzék is eltévedt, így aztán olyan 5 cm híján, de a balesetet elkerültük.

2.  Már hónapok óta használatlanul feküdt apu mellett az ágy melletti kis polcon egy régi kazettás rádió. Még akkor használta apu, mikor kórházban volt, hogy ne zakkanjon meg totál szerencsétlen. Azóta persze itthon is mellette kapott helyet, de a TV, mondjuk úgy, kiszorította maga mellől. Így aztán csak porosodott és porosodott, míg aztán az egyik nap úgy tűnik, megunta. Ugyanis fogta magát és megszólalt.

Persze nem nagy dolgok ezek és különben is, ezer meg egy oka lehet. Épp akkor szakadt ki 14 év után! először a kapocs a festmény keretéből, mikor anyu alá feküdt. Apu meglökhette a rádiót, amit többnyire el sem ér, annyira hátra van tolva a polcon. Bármi előfordulhat!

Furcsa, nem?
Anyu gyakran mondja, hogy minden van valamiért! De én még mindig nem tudom, hogy mégis mi a fenét keresek itt.

Na, jó! Ez nem beszaratás, de az imént mikor elbattyogtam az ablakig, hogy szóljak a kutyának, hagyja békén a kóbor macskákat, akik a háztetőn szoktak flangálni, elszállt a gépem. Totál. Mint, mikor áramszünet van. Először még úgy is voltam vele, hogy oké, akkor megnézem a biztosíték szekrényt, és két percen belül visszaáll a béke. Ja, csak ahogy kifelé indultam a szobából, anyuéknál ugyanúgy ment a TV.
Furcsa...
Pontosabban, mi a fasz?
Olyan nincs, hogy ok nélkül egyszerre kapcsol ki a gép, a monitor, meg még a hangrendszer is, főképp úgy, hogy a csatlakozó még csak a közelben sincs.
Gyerekek, mi a franc folyik itt?



Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. február 23., péntek

Légy hát útmutatóm!

Na jó! Bevallom! Egy rohadt nagy lusta állat vagyok! Ez van!
Na de úgyse jár erre a madár se tehát - *Vállat von.* -, mindegy is.
Hát akkor, lássuk, ma mi bújik elő a témazsákból?
Legyen: a VALLÁS.
Először is, nem vagyok vallásos. De akkor mégis miért ez? Tudja a fene! Éljen a spontaneitás!
Meg vagyok keresztelve, szülők még nagyjából vallásos szellemben cseperedtek, de engem és a két nővéremet már békén hagytak ezzel. Az egyik nővérem kiskorában (asszem elsős volt) egy alkalommal volt hittanon és annyi, többet vissza se nézett...
Én nem ítélem el, ha valaki templomba jár vagy ha egy hithű közösség tagja, de amikor már erőszakosan próbálja rátukmálni az emberre a saját hülyeségeit, azt legszívesebben én is (akármilyen tündi bündi vagyok is) elküldeném oda, ahol még az Ördög is feszeng a kellemetlenségtől!
Nem tudom, mit nem értenek azon, hogy az ember jól elvan a saját faszságaival és nem kíváncsi az ezerszer ismételt és kiszínezett történetekre, amit ők olyan nagyon körberajonganak. Érthetetlen! Én se mászok az utcán idegen emberek arcába egy könyvvel és mondom nekik, hogy:
 - Olvasd el! Nem bánod meg! Tetszeni fog! Csak olvasd el!
És mindezt Gollam hangján...
Egyébként furcsa az egész, mert vannak részek, amik kimondottan érdekelnek a Bibliából és szívesebben körbejárnám őket alaposabban is, de tuti fix, hogy nem fogom elolvasni. Inkább rákeresek más forrásokból, ahol már össze vannak szedve a főbb pontok.
Például tudtátok, hogy Ádámnak nem Éva volt az első felesége? Lilith volt az igazi feleség neve, csak épp lázadó volt és leszarta, mit akart Ádám. Aztán meg elhagyta, Paradicsomostul, Istenestül és démonná, bizonyos források szerint szukubbusszá vált (hát... ez azért annyira nem menő, de Ő legalább kikelt az ágyból és követte az álmait!).


Lilithet nem érdekli, hogy mit mondasz és nem csicskul be, mint Éva. Lilith vagány csaj. Legyél olyan, mint Lilith!
Aztán ott van Satanael! Isten egyes számú kedvence. Ez a csávó azt mondta, hogy nem fogja szolgálni az embereket, mert egy angyal nehogy már lealacsonyodjon arra a szintre! Kirobbantott egy háborút, elvesztette a becses (a)EL végződést, aztán bukott lett és a Pokol Urává vált. Azért ez a karrier se olyan rossz! Figyelsz Sátán? Rólad van szó!



Akkor ott vannak a próféták! Ha hiszitek, ha nem, már évezredekkel korábban le volt írva, hogy az emberek évekig háborúzni fognak egyszer, kétszer és lesz harmadik alakalom is!
Einstein egyszer azt mondta:

"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."

Ezek szerint ez a ma is sokak által csodált elme biztos volt abban a bizonyos negyedikben is. Az biztos, hogy én azt már nem akarom megélni!
Valójában kissé furcsa, hogy a vallás, vagy inkább a természetfeletti mennyire nem képes megférni a tudománnyal bizonyos esetekben, persze tisztelet a kivételnek. Ismét egy Einstein idézettel támasztanám alá ezt a helyzetet, de annyi azért érdekes, hogy Albert nem veti el Isten létezését, csupán egy alternatív verziót említ, ami kevésbé misztikus, mint a sokak által ismert és gyűlölt, vagy épp imádott kivetítés.

 "Spinoza Istenében hiszek, aki a világ törvényszerű harmóniájában nyilvánul meg, és nem egy olyan Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével foglalkozik."



De hogy visszatérjünk az eredeti kiindulási ponthoz, a vallásnak sok fajtája, formája és oldala van. Tulajdonképpen a legtöbb vallás egy tőről fakad, csak épp más nevek és megfogalmazás lévén valahogy az összes fanatikus elbeszél egymás mellett.
Valójában a vallás legtöbbször egy bizonyos csoport kényelmét szolgálta és teszi ezt a mai napig. Ha az iszlám vallást nézzük, akkor a férfiaknak elég alaposan ki van nyalva az oly nemesnek és felsőbbrendűnek gondolt segge.
A keresztény? Pfü! Most komolyan, anno aki nem vette fel ezt a vallást, szolgáltatta be javai egy tizedét és járt serényen adakozni, azt kiátkozták!, megölték!, megszégyenítették!. Kérlek! Szentnek csúfolt háborúkat indítottak olyan földekért, ahol béke és nyugalom honolt, csak hogy megtömjék a saját zsebeiket. Láttátok ti már a Vatikánt? Annyi aranyat még a Gazsi bácsi se látott egy helyen élőben!
A Jehovák? Ugyanaz. Csak a név más. Ennyi!
Tök mindegy, hogy Allah, Isten, Jehova vagy Kis Pista. Nevetséges!
Én is hiszek! Hiszek abban, hogy mindenkinek kell lennie valaminek, amiben hihet és bízhat. Amibe kapaszkodhat, ha elveszítette a reményét és csak bolyong a vaksötétben, de ne legyen már muszáj benyakalnom ezt a sok marhaságot!
A József, az álmok királya és az Egyiptom hercege gyönyörű feldolgozású biblikus animáció és én imádom őket, mert tényleg nagyon jól sikerültek, a zenéjük pedig a mai napig a fülemben cseng, de most komolyan? Sok mindent elhiszek, de! Szétvált a Vörös tenger? A fáraó megálmodott valamit és jött egy senki kis legény, aki elmondta, hogy a tehenek meg a kalászok ínséget jeleznek? Komolyan?
Félreértés ne essék! Úgy gondolom, az álmoknak jelentősége is tud lenni, nem csak belső vágyainkat és félelmeinket jelzik vissza. De az, amit a Józsi csinált, több volt egy egyszerű hasra ütésnél.
Érdekeeeees!
De hát mégis ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a nagyok szavait és hitelességét?!
Itt le is akartam zárni a mai témát, de még valami zavar:
Megszállt az ihlet és eszembe jutott még valami! Esküszöm, hogy érdekes és gyors lesz!
Tudjátok, van az a szójárás és indulatos kijelentés vagy épp megbotránkozó szólás:
 - Te jó Isten!
Most ebből induljunk ki! Mi az hogy JÓ Isten? Van rossz is? Vagy mifene? Isten talán skizofrén? Vagy a Szentháromságban valami deviáns bújik meg? Vajon melyik lehet a hunyó? Az Apa? A Fiú? A Szentlélek? Nekem mindenesetre elég gyanús a Szentlélek, hogy csak úgy elment meglátogatni a Marit, az meg HOPP!, terhes lett...
Elgondolkodtató, az biztos! Bár ki tudja, hogy mi van a "mi" Istenünkkel, elvégre Zeusz is nagy kujon volt...
Na jó, abbahagytam!
Szép álmokat mindenkinek ma estére! Ne hagyjátok ki az imátokból a...

Sajnos meg kellett szakítanunk eme kompromittálónak minősített bejegyzést! Elnézésüket kérjük a kellemetlenségért és kérjük, élvezzék tovább az estét!

Köszönettel,
Menny
(Merényleteket Elhárító Nagy NYomosítás,
Különleges bevetési osztály)


Hehe! Persze!
Na, szóval mindenki legyen rossz, hogy büszke lehessek rátok és jót ne halljak! Ami pedig az imát illeti:
Mindenki szője bele az imájába a lottó számok utáni vágyát és menjen el egy hosszú és pihentető kikapcsolódásra! Ha már nekem nem jön össze, legalább nektek legyen szerencsétek! Bár a remény hal meg utoljára. De csak mert Ő a gyilkos!
Ezt pedig ne felejtsétek:

„Isten halott. (…) És mi öltük meg”
Friedrich Nietzsche


Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. február 6., kedd

Majd ha kifordítva sem lesz jó

Nem igazán vagyok oda a valóságban a klisés húzásokért. Szeretem, ha valaki fantáziadús és kreatív, ha törekszik és meg is tud lepni. De most nem tök jó, mikor valaki eredeti? Megpróbálom levezetni, hogy mire is gondolok.
Vegyük csak például a rózsát!
A rózsa egy szép virág, de annyira elmajmolták már az évek alatt, hogy én inkább messzire elkerülöm. Meg amúgy is, nekem annyira semmit mondó. Ha már mindenképpen virágot kellene választanom, akkor a kála és a liliom mellett tenném le a voksom. Láttatok már pókliliomot? Eszméletlenül gyönyörű!


Bár a virágok jelentése színenként változik, azért mégiscsak pillantsunk bele néhány gondolat erejéig. Kezdjük a rózsával, ahol két fajtát emelnék ki.
Vörös: szerelem.
Sárga: barátság.
Aztán:
Kála: szépség.
Majd:
Liliom: tisztaság, kedvesség.
Valójában nem szeretem, ha a valóságban valaki a "szerelem" szóval dobálózik. Nem tudom, mondhatjátok, hogy kiábrándult, tapasztalatlan vagy épp megkeseredett vagyok, de szerintem a szerelem csak a képzeletben, a könyvekben és a filmekben létezik. Talán ezért is ódzkodok ennyire a romantikus kapcsolatok kialakításától? Mert nem is hiszek benne igazán? Talán! Annyira misztikusnak hat számomra ez a valami, hogy ha választanom kellene, hogy a kis hableányban vagy a szerelemben hiszek, gondolkodás nélkül a kis hableányt választom.
De haladjunk is tovább a klisék világában!


A gyémánt!
Gyerekek! A gyémánt egy drágakő, amit szerintem csúnyán túlbecsülnek. Oké-oké! Szép meg minden, még értékes is, de most komolyan! Ez - az én meglátásom szerint - csak besértődött szén, ami a földben rohad több kilométer mélyen és bazi nagy nyomás alatt.  Én ha ránézek erre az ásványra (most csak a víztisztát nézzük) - hiába szikrázik ezer színben -, nekem olyan érzésem támad, mintha a fehér színt látnám. Ami még csak nem is szín! Valahogy annyira... Hogy mondjam? Egyszerű? Unalmas? Túlértékelt?
Meg ha már itt tartunk! Azt mondják, hogy a gyémánt egy örök élet és a legkeményebb anyag a Földön (amúgy van kivétel, tessék utánanézni!). Hát nem tudom. Ha nem vagy kém, esetleg titkos ügynök, akkor mi szükséged neked erre...?
Múltkor utánanéztem és kiderült, hogy a rubin (csecse piros!) akár tízszer olyan drága is lehet, mint a klisés és - számomra - kissé unalmasnak vélt gyémánt. És ha már itt tartunk, az aranyról már inkább ne is beszéljünk!
Na, haladjunk! Lássuk a következőt!
Mi is szokott még lenni? Hm... Áh! Megvan!
Úgy tűnik a könyvekben (amerikai és egyéb angol ajkú földrészek előnyben) annyira odavannak a Mercedesért és a Ferrariért, hogy autós szakértő biztos nem leszek. Emberek! Biztos vagyok benne hogy lehetne mást is írni ezeken kívül, hiszen a még ma is gyártott autómárkák száma meghaladja a 100-at is. Tehát nekem ne akarja senki bemesélni, hogy mást nem tud írni!
Hiszen ott a Jeep, a Maserati, a Bugatti, a Jaguar, az Aston Martin... De felőlem akár még Trabant is lehet (bár 1991 óta nem gyártják...)! És még jó ideig lehetne sorolni, mert igencsak hosszú a lista! És akkor még csak a könyvekről beszéltem! Ha a valóság talajára helyezzük vissza a főhadiszállásunk, mit látunk/hallunk? BMW így, Suzuki úgy, egy Opel itt, egy Ford ott. Hát a Mercit már említettem, de azon és a BMW-n kívül legalább már lejjebb adtunk a sznobsági szintből. 
De ugorjunk!
Egyszerűen csak néha elgondolkodom rajta, hogy miért és hogyan épülhettek fel ezek a "fától az erdőt" tornyok, amik eltakarják, elrejtik az ember szeme elől a többi értéket. Egy kicsit olyan, mint amikor egy-egy híresebb étterem a neve miatt nagyobb felhajtást kap. Például lehet, hogy finom a kaja a KFC-ben, de lehet, hogy Rozi néni falodája jobban bejönne, ha ismernéd. Vagy például ha az országok ismertetőjegyeit vesszük:
Kína: Nagy fal, leves, húzott szem.
Oroszország: medve, vodka, Lada.
Olaszország: pizza, bőrcipő, Pisai ferde torony.
Amerika: McDonald’s, Hollywood, Nagy alma.
Magyarország pedig? Hát... Paprika, termálfürdők meg egy tenger, ami igazából csak tó!


(Látjátok? Sári néni egy darabig még fűzheti a paprikát. És biztos, hogy a Pokolba kívánja már az egészet, magyar ismertetőjegy ide vagy oda!)

Ennyi! Ezzel körbe vannak írva az évszázadokkal és jelentős történelemmel bíró országok és ha az ember nem néz ezek mögé a (bár méltán) kiemelt és felmagasztalt tulajdonságok mögé, sosem fogja megismerni az igazi értéküket.
Valami ilyesmi lehet az emberekkel is.
Emlékeztek a Shrek első részére? Azt boncolgatja (bocs, szóvicc!) benne Shrek és Szamár, hogy a nő olyan, mint egy hagyma, amit rétegenként kell lebontani (mármint nem a testét! Az elég morbid mese lenne amúgy...).
Ez hogyan kapcsolódik ide? Egy idő után csak felszínesen szemlélünk meg dolgokat és elfelejtkezünk róla, hogy senki és semmi nem az, aminek az első pillanatban látszik. Például, ha velem találkoznál az utcán, nagy rá az esély, hogy egy talpig feketébe öltözött, unottnak tűnő emberrel találkoznál. Aztán meg kiderülne számodra, ahogy kinyitom a szám és énekelni kezdek, hogy a mélynek hangzó beszédhangomhoz furcsa, szoprános énekhang társul. Vagy mezzo. Vagy alt. Mikor melyik...


Ezzel csak arra akartam kilyukadni, hogy az embernél nagyobb hülyét még nem teremtettek!
Túl csalókák vagyunk, túl kétszínűek, túl optimisták, túl pesszimisták, túl álmodozók, túl földhözragadtak, túl idegesek, túl idegesítőek, túl felszínesek, túl ostobák, túl szerelem ittasak, túl érzéketlenek, túl önzők, túl bátrak, túl félénkek, túl őrültek, túl csendesek, túl hangosak, túl klisések, túl ügyetlenek, túl unalmasak, túl élénkek...
Látjátok? Semmi sem elég jó vagy elég rossz egy idő után. Mert van, hogy már kifordítva sem jó...


Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 24., szerda

Álmodtam egy világot magamnak...

Nem igazán szeretem az embereket. Nem szeretem a közelségüket, az érintésüket, igazából... Hát na! A kivétel persze erősíti a szabályt! Klárival évekbe telt, mire eljutottunk ide, ahol ma tartunk! Katinak szerintem Klári taposta ki az utat, mert vele már könnyebb volt a helyzet. Aztán vannak a tesóim, a segédszárnyaik (vőlegények), az unokaöcsém, a szülők (többnyire!), meg még néhány közeli ismerős, elsősorban persze a "pótanyáim".
Könnyen barátkozok, mert amúgy nyitott vagyok a dolgokra és többnyire fogékony az újdonságokra, de ezek az ismeretségek általában nem tartanak sokáig, mert macerásnak tartom a fenntartásukat. Na meg, mert egyszer elvoltunk egymás társaságában, attól még nem leszünk öribarik.
Bocs, emberek!
Ellenben az állatokat imádom! Sokan vagytok ezzel így, nem igaz?!


Azt már tisztáztuk, hogy a róka az abszolút befutó, de! Kutya, macska, ló, egér, patkány, béka, degu, tigris, disznó, szárnyas, marha... Mindegy, kár felsorolni, a lényeg érthető szerintem. Még a pókokat és a kígyókat is szeretem valamennyire.
Most egy hullámos papagájom, Piszke (a Nimfa nyáron kirepült az ablakon, mert megijedt...) és egy kutyánk van, Kyra (a kis suttyó egy Beagle és egy Angol cocker spániel keveréke. Nem a legjobb párosítás, nekem elhihetitek). De volt már hörcsögünk, egerünk (igen, úgy vettem), macskáink (elkóboroltak a kis rohadékok), teknősünk, kutyáink. Na meg Pista, a szuper pók. Na jó, az utolsó vicc volt! 
Már próbáltam, de nyáron tervezek tesómmal és Klárival eljárni lovagolni, hogy megtanuljuk megülni a csődöröket...
De vicces kedvemben vagyok! Na, mindegy!
Tehát, szeretnénk megtanulni lovagolni. Elsősorban persze az állatszeretet vezérel, de szeretném átélni a mélyebb lényegét is, mely az állat és az ember közös munkáját követően tölt el jó érzéssel az embert... A ló szemszögéből sajnos nem tudok nyilatkozni, bocsi! Valamilyen szinten olyan ez az egész számomra, mint a jégkorcsolya: próbáltam, élveztem, de nem tudok. Meg kell tanulni rendesen, hogy igazán tudd élvezni!


Elérkeztem egy olyan szintre, hogy szeretnék új dolgokat megélni, szeretnék valamit azért csinálni, mert élvezem és mert megtehetem.
Persze, imádok olvasni, de az nem ugyanaz. Aki szeret olvasni, az tudja, ideig óráig kielégítő csak olvasni valamiről, de aztán kíváncsivá tesz a fizikai oldala a dolgoknak, melyeknek az elmélete már megvan, csak így nem megyek vele sokra...
Olyan, mint amikor a kedvenc együttesed koncertet ad a városban, elmész rá és tudod az összes dal szövegét, de félsz velük együtt énekelni.
Én többé nem akarok félni! Akarom az új tapasztalatokat, az új élményeket és igenis meg akarom élni azokat a dolgokat, amikről olvasok!
Na jó! Azért mindent nem...
De az biztos, hogy nem a jó kislányok írták a történelmet!
MUHAHAHA!


Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 21., vasárnap

Paranoia a napi táplálék

A napokban kezdtem neki egy - mint kiderült! - könyvtrilógiának, melyet szinte lehetetlen volt letenni. Az elején azért kezdtem neki, mert érdekesnek gondoltam a leírása alapján és mert kissé megcsömörlöttem az erotikus-romantikus tucat történetektől. De ez! Ez más volt!

Tahereh Mafi: 
Ne érints - Ne keress - Ne félts


Nem azt mondom, hogy nincs benne erotika (bár elhanyagolható és inkább a szereplők fejlődésének következménye és bizonyítéka), de hogy ilyen természetességgel, szinte lágy átvezetést eszközöljön valaki az érintésektől való félelemtől a "nyílt" szexualitásig, valami elképesztő.
Eleinte nem tudtam, mire számítsak. Nem tudtam, mit várhatok egy könyvtől, melyben a főszereplő egyetlen érintésétől bárki elalél, majd meghal. Hogy hogyan épít fel valaki egy világot, melynek első kb. 50 oldalán keresztül nagyjából 5 mondat erejéig szólal meg a főhősnő. Nem voltak igazi dialógusok eleinte. Igazából társaság sem nagyon, akivel beszélhetett volna. De a belső monológok, a lefirkantott gondolatok és a feltett és megválaszolt kérdések mélysége olyan jól esett kissé összezuhant belsőmnek, mint az első tiszta lélegzet a víz alóli felbukkanás után a tüdőnek.
Nagyon sok érdekes elméletet és elgondolást kapcsolt össze a sorozat a szerény három része alatt. Kitért a globális problémákra, felvázolt egy lehetséges - mert nagyon is az! - jövőt, bemutatta a korrupció magasiskoláját. Felvázolta a kegyetlenség  egy hátborzongató formáját. Majd ahogy haladtunk előre a történetben, megfordult az egész sakktábla és rá kellett döbbennem, hogy mindennek több nézőpontja van. Kinyiffantanak valakit a jók közül? Ugyan! Megvolt rá az ok, és nagyon is jó ok volt!
Furcsa, mert a főhősnő gyenge és elesett volt, de nem zavart nyilvánvaló életképtelensége, mert valójában az erejéből fakadóan és a környezete hatására vált erőtlenné. Érdekes volt megfigyelni, ahogy lépésről-lépésre, vagy olykor egyik pillanatról a másikra, milyen hatalmas változás állhat be egy ember személyiségében! Szépen levezetett karakterfejlődést és hirtelen érzelmi kitöréseket is tapasztalhatunk, és szerintem szükségesek is voltak ezek. Az olykor ésszerűtlen cselekedetek, melyek felrázták a főhősnőt és rádöbbentették az élet egy egyszerre csúfabb és szebb oldalára, valamint a környezete folyamatos változása és saját elbizonytalanodása, mert előremozdították a történetet. Elképesztő volt, hogy egyik másik alkalommal mekkora pálfordulás történt a történet előrehaladtával, de az egészet olyan logikus, érthető módon vázolták fel, hogy az ember egy idő után leginkább a homlokára csapna értetlenségében: Erre vajon miért nem gondoltam hamarabb?
Nagyon tetszett, hogy valós és fantasy elemekkel zsonglőrködött az írónő. Különösen mert nagyon is elrugaszkodott ötleteket sorakoztatott fel, de valahogy elfogadhatóvá váltak, mert megmagyarázta a megmagyarázhatatlant is, nem más, mint maga a történet. Frissen debütáló írónőtől, regénytől, én ilyen mélységet nem vártam volna!
Ha valaki megkérdezné, hogy egyszer újra olvasom-e ezt a sorozatot, gondolkodás nélkül vágom rá a választ:
 - Naná! 


Minél előbbre jutottunk a regényben, annál inkább tágult és bővült a világ. Együtt tanultunk és tapasztaltunk a cellába zárt lánnyal, aki némi segítséggel, de elérte azt, amiről csak kevesen álmodozhatnak. Nő létére, de acél tököket növesztett magának, hogy soha többé ne bánthassa senki! És hogy emellett megtalálta a szerelmet, amiért mind irigykedhetünk, lettek barátai, akik az életüket adnák érte és a világ a lábai előtt hever egyetlen kézlegyintés után? Ugyan, az már csak hab a tortán!

Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 16., kedd

Ha minden nap félni kell, mondd minek is élünk?!

Hiszem, hogy mindennek megvan a miértje és a jó oka. Ha anno másik ösvényt választok, talán sosem találkozom bizonyos emberekkel. Nem tapasztalom meg az életemet ma is meghatározó történéseket, amik azzá tesznek, ami ma vagyok.
Különös és vonzó számomra eljátszogatni a párhuzamos/alternatív dimenziók gondolatával.
Ha csak azt a két egyszerű, de igaz gondolatot vesszük alapul, hogy "lehetne sokkal rosszabb is még", és "a felhők mögött mindig süt a nap", érdekes elméletet tárhatunk fel. 
Ezt a két alapesetet vizsgálva olyan, mintha egyenesen kijelenthetnénk, mi magunk az origóban élünk, de egy másik dimenzióban sokkal szélsőségesebb viselkedést, normákat, tulajdonságokat birtoklunk.
Például egy-egy rejtett, titkolt tehetségünk/szégyenünk kerül előtérbe az egyes világokban, melyek egyenértékűek, de alig, vagy jelentős mértékben térnek el a mi megszokott, normálisnak címkézett káoszunktól. Olyan világok ezek, melyek egyszerre taszítják és vonzzák, kiegészítik és teszik tönkre egymást. 


Már gyerekkorom óta erősen foglalkoztat a téma, vajon mit tennék, hogyan reagálnék, ha önmagam egy eltorzult inkarnációjával találkoznék szembe?
Persze azt mondják, mindenkinek vannak hasonmásai a világon, de az inkább az ikrek életéhez lenne hasonló. Elvégre kívülről teljesen egyformák, viselkedésük és szokásaik azonban erősen eltérőek lehetnek. És én most nem is erre gondoltam!
Ha az egyes, eltérő dimenziókban meglenne az esély a nagy találkozásra, vajon mit tapasztalnánk?
Ugyanúgy néz ki, de más a viselkedése?
Ugyanolyan habitusokkal rendelkezik, de kissé eltér a megjelenésünk?
Más karriert választott?
Másokra bízta a titkait?
Magányos farkas?
Parti-arc?
Vajon épp ugyanarra gondol, mint én?
Begépeli ezeket a sorokat? Vagy csak elmélkedik rajta? Esetleg nem is gondolkodik ilyeneken?
Végtelen válasz létezik, mert a kérdések sora is végtelen. Nem tudhatjuk, csak sejthetjük és képzelhetjük a lehetséges megoldásokat. Talán egy másik életben gazdagabb, szebb, okosabb, viccesebb vagy komolyabb vagyok. Talán. De még ha mindenben ugyanolyan is lenne, mint én, akkor sem én lennék, mert ebben a világban, ez az én életem, ahol én vagyok a főszereplő.
Én igazgatom a sorsom fonalait, én rángatom a életem csengettyűs zsinegeit. Nem egy másik én, nem a körülöttem élők. Persze befolyásolni tudják, de a végső döntés, a jóváhagyás rajtam múlik.
És amíg ezt tudom, észben tartom és tudomásul veszem, nem jöhet szembe velem elég nagy akadály. Mert felhúzom a legkényelmesebb, legstrapabíróbb cipellőm és átlépek az üvegcserepeken. 
Talán fájdalmas lépések várnak rám, talán kis híján elbukok. De amíg talpra tudok állni, mély levegőt venni, ábrándosan elkalandozni és acélosra edzett páncéljaim bírják a gyűrődést, addig nem létezik lehetetlen.
Csupán annyit kell tennem, hogy megtörlöm a kutyaszaros cipőm talpát a harmatos fűben, megyek tovább és nem nézek többé vissza! Mert nem tehetek mást. Mert nem akarok mást tenni!

Legközelebb ugyanitt!
Csanita