Kezdd az első bejegyzéssel!

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alternatív. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alternatív. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 23., péntek

Légy hát útmutatóm!

Na jó! Bevallom! Egy rohadt nagy lusta állat vagyok! Ez van!
Na de úgyse jár erre a madár se tehát - *Vállat von.* -, mindegy is.
Hát akkor, lássuk, ma mi bújik elő a témazsákból?
Legyen: a VALLÁS.
Először is, nem vagyok vallásos. De akkor mégis miért ez? Tudja a fene! Éljen a spontaneitás!
Meg vagyok keresztelve, szülők még nagyjából vallásos szellemben cseperedtek, de engem és a két nővéremet már békén hagytak ezzel. Az egyik nővérem kiskorában (asszem elsős volt) egy alkalommal volt hittanon és annyi, többet vissza se nézett...
Én nem ítélem el, ha valaki templomba jár vagy ha egy hithű közösség tagja, de amikor már erőszakosan próbálja rátukmálni az emberre a saját hülyeségeit, azt legszívesebben én is (akármilyen tündi bündi vagyok is) elküldeném oda, ahol még az Ördög is feszeng a kellemetlenségtől!
Nem tudom, mit nem értenek azon, hogy az ember jól elvan a saját faszságaival és nem kíváncsi az ezerszer ismételt és kiszínezett történetekre, amit ők olyan nagyon körberajonganak. Érthetetlen! Én se mászok az utcán idegen emberek arcába egy könyvvel és mondom nekik, hogy:
 - Olvasd el! Nem bánod meg! Tetszeni fog! Csak olvasd el!
És mindezt Gollam hangján...
Egyébként furcsa az egész, mert vannak részek, amik kimondottan érdekelnek a Bibliából és szívesebben körbejárnám őket alaposabban is, de tuti fix, hogy nem fogom elolvasni. Inkább rákeresek más forrásokból, ahol már össze vannak szedve a főbb pontok.
Például tudtátok, hogy Ádámnak nem Éva volt az első felesége? Lilith volt az igazi feleség neve, csak épp lázadó volt és leszarta, mit akart Ádám. Aztán meg elhagyta, Paradicsomostul, Istenestül és démonná, bizonyos források szerint szukubbusszá vált (hát... ez azért annyira nem menő, de Ő legalább kikelt az ágyból és követte az álmait!).


Lilithet nem érdekli, hogy mit mondasz és nem csicskul be, mint Éva. Lilith vagány csaj. Legyél olyan, mint Lilith!
Aztán ott van Satanael! Isten egyes számú kedvence. Ez a csávó azt mondta, hogy nem fogja szolgálni az embereket, mert egy angyal nehogy már lealacsonyodjon arra a szintre! Kirobbantott egy háborút, elvesztette a becses (a)EL végződést, aztán bukott lett és a Pokol Urává vált. Azért ez a karrier se olyan rossz! Figyelsz Sátán? Rólad van szó!



Akkor ott vannak a próféták! Ha hiszitek, ha nem, már évezredekkel korábban le volt írva, hogy az emberek évekig háborúzni fognak egyszer, kétszer és lesz harmadik alakalom is!
Einstein egyszer azt mondta:

"Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel."

Ezek szerint ez a ma is sokak által csodált elme biztos volt abban a bizonyos negyedikben is. Az biztos, hogy én azt már nem akarom megélni!
Valójában kissé furcsa, hogy a vallás, vagy inkább a természetfeletti mennyire nem képes megférni a tudománnyal bizonyos esetekben, persze tisztelet a kivételnek. Ismét egy Einstein idézettel támasztanám alá ezt a helyzetet, de annyi azért érdekes, hogy Albert nem veti el Isten létezését, csupán egy alternatív verziót említ, ami kevésbé misztikus, mint a sokak által ismert és gyűlölt, vagy épp imádott kivetítés.

 "Spinoza Istenében hiszek, aki a világ törvényszerű harmóniájában nyilvánul meg, és nem egy olyan Istenben, aki az emberek cselekedeteivel és végzetével foglalkozik."



De hogy visszatérjünk az eredeti kiindulási ponthoz, a vallásnak sok fajtája, formája és oldala van. Tulajdonképpen a legtöbb vallás egy tőről fakad, csak épp más nevek és megfogalmazás lévén valahogy az összes fanatikus elbeszél egymás mellett.
Valójában a vallás legtöbbször egy bizonyos csoport kényelmét szolgálta és teszi ezt a mai napig. Ha az iszlám vallást nézzük, akkor a férfiaknak elég alaposan ki van nyalva az oly nemesnek és felsőbbrendűnek gondolt segge.
A keresztény? Pfü! Most komolyan, anno aki nem vette fel ezt a vallást, szolgáltatta be javai egy tizedét és járt serényen adakozni, azt kiátkozták!, megölték!, megszégyenítették!. Kérlek! Szentnek csúfolt háborúkat indítottak olyan földekért, ahol béke és nyugalom honolt, csak hogy megtömjék a saját zsebeiket. Láttátok ti már a Vatikánt? Annyi aranyat még a Gazsi bácsi se látott egy helyen élőben!
A Jehovák? Ugyanaz. Csak a név más. Ennyi!
Tök mindegy, hogy Allah, Isten, Jehova vagy Kis Pista. Nevetséges!
Én is hiszek! Hiszek abban, hogy mindenkinek kell lennie valaminek, amiben hihet és bízhat. Amibe kapaszkodhat, ha elveszítette a reményét és csak bolyong a vaksötétben, de ne legyen már muszáj benyakalnom ezt a sok marhaságot!
A József, az álmok királya és az Egyiptom hercege gyönyörű feldolgozású biblikus animáció és én imádom őket, mert tényleg nagyon jól sikerültek, a zenéjük pedig a mai napig a fülemben cseng, de most komolyan? Sok mindent elhiszek, de! Szétvált a Vörös tenger? A fáraó megálmodott valamit és jött egy senki kis legény, aki elmondta, hogy a tehenek meg a kalászok ínséget jeleznek? Komolyan?
Félreértés ne essék! Úgy gondolom, az álmoknak jelentősége is tud lenni, nem csak belső vágyainkat és félelmeinket jelzik vissza. De az, amit a Józsi csinált, több volt egy egyszerű hasra ütésnél.
Érdekeeeees!
De hát mégis ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a nagyok szavait és hitelességét?!
Itt le is akartam zárni a mai témát, de még valami zavar:
Megszállt az ihlet és eszembe jutott még valami! Esküszöm, hogy érdekes és gyors lesz!
Tudjátok, van az a szójárás és indulatos kijelentés vagy épp megbotránkozó szólás:
 - Te jó Isten!
Most ebből induljunk ki! Mi az hogy JÓ Isten? Van rossz is? Vagy mifene? Isten talán skizofrén? Vagy a Szentháromságban valami deviáns bújik meg? Vajon melyik lehet a hunyó? Az Apa? A Fiú? A Szentlélek? Nekem mindenesetre elég gyanús a Szentlélek, hogy csak úgy elment meglátogatni a Marit, az meg HOPP!, terhes lett...
Elgondolkodtató, az biztos! Bár ki tudja, hogy mi van a "mi" Istenünkkel, elvégre Zeusz is nagy kujon volt...
Na jó, abbahagytam!
Szép álmokat mindenkinek ma estére! Ne hagyjátok ki az imátokból a...

Sajnos meg kellett szakítanunk eme kompromittálónak minősített bejegyzést! Elnézésüket kérjük a kellemetlenségért és kérjük, élvezzék tovább az estét!

Köszönettel,
Menny
(Merényleteket Elhárító Nagy NYomosítás,
Különleges bevetési osztály)


Hehe! Persze!
Na, szóval mindenki legyen rossz, hogy büszke lehessek rátok és jót ne halljak! Ami pedig az imát illeti:
Mindenki szője bele az imájába a lottó számok utáni vágyát és menjen el egy hosszú és pihentető kikapcsolódásra! Ha már nekem nem jön össze, legalább nektek legyen szerencsétek! Bár a remény hal meg utoljára. De csak mert Ő a gyilkos!
Ezt pedig ne felejtsétek:

„Isten halott. (…) És mi öltük meg”
Friedrich Nietzsche


Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 21., vasárnap

Paranoia a napi táplálék

A napokban kezdtem neki egy - mint kiderült! - könyvtrilógiának, melyet szinte lehetetlen volt letenni. Az elején azért kezdtem neki, mert érdekesnek gondoltam a leírása alapján és mert kissé megcsömörlöttem az erotikus-romantikus tucat történetektől. De ez! Ez más volt!

Tahereh Mafi: 
Ne érints - Ne keress - Ne félts


Nem azt mondom, hogy nincs benne erotika (bár elhanyagolható és inkább a szereplők fejlődésének következménye és bizonyítéka), de hogy ilyen természetességgel, szinte lágy átvezetést eszközöljön valaki az érintésektől való félelemtől a "nyílt" szexualitásig, valami elképesztő.
Eleinte nem tudtam, mire számítsak. Nem tudtam, mit várhatok egy könyvtől, melyben a főszereplő egyetlen érintésétől bárki elalél, majd meghal. Hogy hogyan épít fel valaki egy világot, melynek első kb. 50 oldalán keresztül nagyjából 5 mondat erejéig szólal meg a főhősnő. Nem voltak igazi dialógusok eleinte. Igazából társaság sem nagyon, akivel beszélhetett volna. De a belső monológok, a lefirkantott gondolatok és a feltett és megválaszolt kérdések mélysége olyan jól esett kissé összezuhant belsőmnek, mint az első tiszta lélegzet a víz alóli felbukkanás után a tüdőnek.
Nagyon sok érdekes elméletet és elgondolást kapcsolt össze a sorozat a szerény három része alatt. Kitért a globális problémákra, felvázolt egy lehetséges - mert nagyon is az! - jövőt, bemutatta a korrupció magasiskoláját. Felvázolta a kegyetlenség  egy hátborzongató formáját. Majd ahogy haladtunk előre a történetben, megfordult az egész sakktábla és rá kellett döbbennem, hogy mindennek több nézőpontja van. Kinyiffantanak valakit a jók közül? Ugyan! Megvolt rá az ok, és nagyon is jó ok volt!
Furcsa, mert a főhősnő gyenge és elesett volt, de nem zavart nyilvánvaló életképtelensége, mert valójában az erejéből fakadóan és a környezete hatására vált erőtlenné. Érdekes volt megfigyelni, ahogy lépésről-lépésre, vagy olykor egyik pillanatról a másikra, milyen hatalmas változás állhat be egy ember személyiségében! Szépen levezetett karakterfejlődést és hirtelen érzelmi kitöréseket is tapasztalhatunk, és szerintem szükségesek is voltak ezek. Az olykor ésszerűtlen cselekedetek, melyek felrázták a főhősnőt és rádöbbentették az élet egy egyszerre csúfabb és szebb oldalára, valamint a környezete folyamatos változása és saját elbizonytalanodása, mert előremozdították a történetet. Elképesztő volt, hogy egyik másik alkalommal mekkora pálfordulás történt a történet előrehaladtával, de az egészet olyan logikus, érthető módon vázolták fel, hogy az ember egy idő után leginkább a homlokára csapna értetlenségében: Erre vajon miért nem gondoltam hamarabb?
Nagyon tetszett, hogy valós és fantasy elemekkel zsonglőrködött az írónő. Különösen mert nagyon is elrugaszkodott ötleteket sorakoztatott fel, de valahogy elfogadhatóvá váltak, mert megmagyarázta a megmagyarázhatatlant is, nem más, mint maga a történet. Frissen debütáló írónőtől, regénytől, én ilyen mélységet nem vártam volna!
Ha valaki megkérdezné, hogy egyszer újra olvasom-e ezt a sorozatot, gondolkodás nélkül vágom rá a választ:
 - Naná! 


Minél előbbre jutottunk a regényben, annál inkább tágult és bővült a világ. Együtt tanultunk és tapasztaltunk a cellába zárt lánnyal, aki némi segítséggel, de elérte azt, amiről csak kevesen álmodozhatnak. Nő létére, de acél tököket növesztett magának, hogy soha többé ne bánthassa senki! És hogy emellett megtalálta a szerelmet, amiért mind irigykedhetünk, lettek barátai, akik az életüket adnák érte és a világ a lábai előtt hever egyetlen kézlegyintés után? Ugyan, az már csak hab a tortán!

Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 20., szombat

Mert a vaksötét éjben is bujkál a fény...

A mai nap egész termékeny volt még a sok hülyeség ellenére is! Tegnap este eszembe jutott egy beteg ötlet és ma "papírra" vetettem. Szerintem jól sikerült, nekem tetszik!

Levadászott ragadozó

A Bank épületében szorgos hangyákként tevékenykedtek a dolgozók. Egy perc megállás nélkül hívták az újabb és újabb ügyfeleket az asztalukhoz, miközben néhány türelmetlen ember idegesen motyogott orra alatt a falmenti székekben ülve.
Megszokott és többnyire nyugodt nap volt. Majdhogynem unalmas is. A friss kávé illata szinte már fel sem tűnt a levegőben, olyan gyakran főzték le az újabb és újabb adagokat a személyzeti szobában. Bár csak egy kis fiókbank volt, a fogadótér elég nagy volt ahhoz, hogy egyszerre tizenöt munkaablakot helyezzenek el odabent. A falak vastag, festett betonból épültek, magas belmagassággal és a magasan elhelyezett ablakok felnyújtózkodtak egészen a plafonig. Az utcáról nem lehetett belátni, mert az igazgató annak idején túl veszélyesnek ítélte az üvegből vagy félig üvegből épített főfalakat. Az épület már több, mint harminc éve fogadta az embereket, szolgálta ki pénzügyi igényeiket, foglalkozott a pénzükkel.
Fennállása óta még sosem érte támadás. Sosem veszélyeztette csőd. Sosem okozott csalódást tulajdonosának. És erre nagyon is büszkék voltak a felső vezetők.
Egészen addig a napig.
Egy tizenkettő egy tucat forma férfi lépett az épületbe. Nem tűnt gyanúsnak, ahogy feltűnés nélkül, érdektelennek tetsző pillantással felmérte a terepet, csak mint aki azt szemléli, hogyan is kapcsolódjon be a szakadatlan áramlásba.
Vállán elhasznált, de még hordható fekete széldzseki lógott, alatta a gyakori mosástól kifakult kék póló, melyet világosra kopott farmernadrágba tűrt, lábain teve színű bakancs. Nem lógott ki a sorból, nem keltett feltűnést. Szinte mintha ott sem lenne. Szinte, mert a biztonsági őr meglátva tanácstalanságát, odalépett hozzá.
 - Jó napot! Miben tudunk segíteni?
A férfi megkönnyebbülten engedte ki a levegőt, amiért nem magától kellett rájönnie, mi is a dolga az ismeretlen terepen. Barátságosan elmosolyodott.
 - Jó napot! Kölcsönt szeretnék felvenni a vállalkozásomhoz, de nem tudom, mi ilyenkor a teendőm!
A biztonsági őr egy pillanatig méregette a férfit, eltűnődött, vajon milyen vállalkozást vezethet, ha ilyen rongyosan van felöltözve. Végül gondolatban megrándította a vállát. Nem rá tartozott! Eligazította a férfit, majd mikor biztosra vette, hogy a fickó minden szükséges információt tud, visszatért szokásos sétájához, mely alatt ellenőrizte az egyes ablakoknál ülő embereket.
Idősebb forma férfi volt, rövidre nyírt ősz hajjal. Pocakja felesége főztjétől és a kevés mozgástól dagadt sörhassá. Keze nem reszketett, szeme éles volt, mint a sasé. Ösztöne szinte csalhatatlan. Kitűnő nyomozó vált volna belőle, ha anno lett volna elég pénze az akadémiára, de így végül csak biztonsági őr lett egy kis, csendes bankban, ahol a kezdetek óta váltásban dolgozott a mára barátjává lett kollégájával.
De akkor és ott nem hallgatott ösztöneire, nem törődött rossz megérzésével, mert hamarosan nyugdíjba vonul és végre hódolhat igazi szenvedélyének, a pecázásnak. Már jó ideje tervezgette, hogyan ül ki a stégre és reggeltől estig csak a halakkal és a friss levegővel kell kitöltenie elméjét. És ez az apró, harminc éve először elnyomott balsejtelem lett a veszte.
A semmiből érkezett a lövés.
A biztonsági őr, kinek csupán egy hónapja lett volna hátra a nyugdíjba vonulásáig, aki sosem ártott senkinek, kinek példás, megbecsülendő élete volt, sosem verte feleségét és odaadó apa volt, holtan rogyott össze a szívébe fúródó golyótól.
Egy pillanatig a csend súlyos kabátja borult a helyiségre. Egy pillanatig nem volt igaz, ami megtörtént. Nem volt valóság a halál jelenléte.
Aztán elmúlt a pillanat és a káosz kacagva foglalta el az iménti békesség helyét. Sikolyok és rémült ordítozás összevisszasága, félelem pánikja töltötte be a helyiséget, szinte megfojtva ezzel az odabent lévőket.
Aztán még egy lövés dördült és minden hang elhalt. Semmit nem lehetett hallani, de ez most a rettegés csendje volt, melybe lágy hang hasított. Lágy, melyből tisztán ki lehetett hallani a hideg, megfontolt fenyegetést.
 - Aki úgy dönt, hogy értesíti a zsarukat, lelövöm! Aki engedély nélkül megszólal, lelövöm! Aki megmozdul, lelövöm! Aki úgy gondolja, hogy hősködni kezd,... - Odafordult egy reszkető nőhöz és rászegezte a pisztolyt. Megtévesztően kedves hanggal kérdezte tőle. - Mit teszek vele?
A nő egy pillanatig csak reszketett félemében, majd akadozva megszólalt.
 - L...Le...Lelövi!?
 - Úgy van! Látom, igazán intelligens csapatot kaptam túszok gyanánt! Eddig elégedett vagyok magukkal, legyenek erre büszkék!
Egy pillanatra körbenézett, mint aki keres valamit, majd mint aki megtalálta, amire szüksége van, határozott léptekkel az egyik fogadóablakhoz lépett. Az ott helyet foglaló idő férfit egy mozdulattal felrántotta a székből és a földre hajította. Az idős úr nyöszörögve tiltakozott a bánásmód miatt, de mikor meghallotta a pisztolykakas feszülésének semmivel össze nem téveszthető kattanását, egy hang nélkül, mozdulatlanul feküdt tovább a földön.
A férfi egy gyors mozdulattal visszabiztosította a maroklőfegyverét és az ablak mögött ülő ijedt, huszas évei végét taposó, jellegtelen nő felé intett pisztolyával.
 - Te velem jössz! A többiek pedig maradnak szépen a helyükön és kussolnak! Az ajtókat bezártam és biztosítottam, úgyhogy senki nem jut ki, senki nem jut be. Ha valaki mégis próbálkozna valamivel, azzal a személlyel példát statuálok és nem akarjátok tudni, milyen, amikor elszórakozok valakivel! Értve?!
Egy hang sem hallatszott. De a férfi elégedetten bólintott a csöndet hallva. Bement a pult mögé, ahol a nő reszketve várta következő parancsát. Fensőbbségesen nézett le a nála jóval alacsonyabb, védtelen nőre. Majd jól hallhatóan, tisztán megszólalt.
 - A páncélterembe! Most!
A nő csak bólintott és halkan szipogva elindult az egyik csukott ajtó felé. A férfi követte.
Miután beléptek az ajtón, egy folyosón mentek végig, melynek mindkét oldalán ajtók helyezkedtek el. Számtalan ajtó terült el a szürke, csupasz falakon, de balról a harmadik ajtónál a lány megtorpant és a kódzáras ajtónyitó panelba pötyögött egy számsort, mire az ajtó kinyílt.
Beléptek.
A túlsó falon lévő lifthez sétáltak és beszálltak. Egy hang sem hagzott el közöttük, csak a lift surrogása törte meg a csendet. Végül megérkeztek a legalsó szintre. A lifajtó kinyilt, ők pedig kiléptek a térbe, ahol rögtön szemben a letétbe helyezett ékszereket és egyéb értékeket helyezték biztonságba.
A férfi elégedetten bólogatott a pácélajtót látva és követte a lányt, ahogy az az újabb biztonsági zárhoz lépett. Néhány pillanat múlva a hatalmas acéltömb kinyílt, a férfi pedig körülnézett. Elvigyorodott, ahogy felmérte a helyet.
Halomban álltak az aranyrudak, páncélszekrényes fakkok és pénzkötegek, melyek mennyiségét nem is feltételezné senki a fenti hétköznapi unalmasság láttán.
A férfi elismerően elfüttyentette magát. Aztán arcán gonosz vigyorral a lányhoz fordult. A sarokban álló kamera felé intett.
 - Hangot is vesz fel vagy csak képet rögzít?
 - Csak képet!
 - Rendben! Úgy minden egyszerűbb lesz!
Levetette széldzsekijét, keresett egy széket, majd felállt rá és letakarta vékony kabátjával a kamera lencséjét. Lelépett a székről, fegyverét gondosan az ülőlapra helyezte, majd megfordult. Arcán rosszindulatú kifejezéssel közeledett a lány felé, közben keze övcsatján matatott.
 - De előtte egy kicsit még elszórakozunk!



Az esti hírekben eképpen foglalták össze az esetet:
 - Ma a délelőtti órákban támadás történt XY város Z Bank egyik fiókbankjában, mely a csöndes, D városrészben található. Egy férfi lelőtte a biztonsági őrt, majd a dolgozókkal együtt negyven embert sikerült túszul ejtenie. Másfél óra múlva emberölés, megkísérelt rablás és halálos fenyegetés vádjával tartóztatták le. Az egyes túszul ejtett szemtanúk ekképp nyilatkoztak az esetről!
Képváltás és egy idősebb hölgy jelent meg a kamera előtt. Arcán izgatottság, múló sokk és mélységes felháborodás keveréke ült.
 - Marika néni, meg tudná mondani, hogy mit élt át ma odabent? Hogyan tapasztalata meg az esetet?
 - Jaj, gyermekem! Ne tudja meg! Az a szegény ember holtan esett össze, tudja a Lajos! Szegénykémnek már csak néhány hete volt hátra a nyugdíjig! Nem mintha olyan nagyon meglehetne élni belőle, de azért mégis csak valami! Tudja nehéz időket élünk meg mostanság...
 - Marika néni, visszatérhetnénk a bankban történt támadásra?
 - Persze, Kedveském! Szóval a férfi, az a pernahajder vérbenforgó szemekkel, őrült tekintettel lepuffantotta a Lajost, aztán azt mondta "K**s!" és az egyik kedves banki kisasszonyt magával rángatta a páncélteremhez. Miután eltűntek az ajtó mögött, mi ott maradtunk a földön és a székeken és csak vártunk, mert nem tudhattuk, mikor fog visszajönni az az őrült. Nem sokkal később azonban a banki kisasszony visszatért. Egymaga jött, ziláltan és rendezetlen ruhában. Nem is tudom, remélem nem történt vele semmi... - Egy pillanatra zavarában köhécselve elfordult az idős hölgy, de végül ismét a kamera felé fordult. -   Megkért minket, hogy valamelyikünk hívja a rendőrséget, majd megnyugtatott minket, hogy nincs baj, minden a legnagyobb rendben!
Ezután kijött a rendőrség és lement a fickóért a bezárt páncélterembe. Én mondom magának, az a fickó teljesen meg volt zavarodva, ráadásul még a nadrágja is össze volt vizelve, mint aki nem bírta tovább visszatartani! Hát hallott már ilyet?! Remélem börtönben fog megrohadni azért, amit a Lajossal és velünk tett!
 - Köszönöm az interjút, Marika néni!
Az öregasszony csintalan mosollyal arcán válaszolt.
 - Bármikor, Kedveském!
Ismét a riporter szólt a mikrofonba.
 - Sajnos a titokzatos banki kisasszonyt nem tudtuk utolérni, de szerencsénkre egy másik szemtanú is nyilatkozott nekünk!
Újabb vágás és egy középkorú férfi arca jelent meg a képernyőn. Magas ember volt, szigorú arccal, fél percenként az órájára pillantott türelmetlenségében. Végül hasa előtt keresztbefont karokkal válaszolt a feltett kérdésekre.
 - Uram, elmondaná, mit tapasztalt meg ma ott bent a bankban?
 - Persze, nincs akadálya! - Mély levegőt vett. - Épp az ügyeimet intéztem, mikor egy férfi lelőtte a biztonsági embert. Ezután elszabadult a káosz, majd elengedett a férfi még egy golyót, ezúttal a plafon felé. Megfenyegette a benn tartózkodókat, majd az egyik dolgozót magával vitte. Nem sokkal később a túszul ejtett hölgy egymaga tért vissza és értesítettük a rendőrséget. A férfit félájult állapotban vitték ki, mint aki kissé többet ivott a kelleténél. Ezután a rendőrség felvette a vallomásunkat és most itt tartunk! - Újra az órájára pillantott. - Sajnálom, de most már mennem kell, sajnos lejárt a kimenőm!
 - Persze! Köszönöm az interjút!
 - Szóra sem érdemes!
Azután visszakapcsoltak a stúdióba.
Az elkövető végül nem került börtönbe. A zavarodott férfit a helyi elmegyógyintézetbe szállították, ahol súlyos elmezavart és emlékezet módosulást állapítottak meg nála, miután megtörtént a kihallgatása. Nem kizárt, hogy drogok befolyása alatt állt a tett elkövetésekor.
Most következzék egy részlet az elkövető vallomásából!
 - Láttam! Láttam, érti? Ott állt velem szemben és élvezettel nézte, ahogy vonaglok a fájdalomtól! Kértem, hogy öljön meg, de nem könyörült! Hatalmas volt és ijesztő! Én... - A férfi arcát kitakarták, de  nyöszörgését tisztán lehetett hallani. Majd csukladozva sírni kezdett. - Ott állt felettem és csak hallgatta a könyörgésem. De nem használt! Nem hallgatott rám! Nem! Éreztem, ahogy kizsigerel! Az a nő!
 - Remélem tudja, hogy egy fele akkora nő volt csak magával a páncélteremben!
 - Nem! Várjon... - Egy zavarodott pillanatig elmélkedve tornáztatta az ujjait, még sírása is abbamaradt egy percre. Utána halkan szólalt meg ismét. -  Az egy szörnyeteg volt! A nő eltűnt valahova és egyedül hagyott azzal a szörnnyel! És az cafatokra tépett, érti? - Kezdett ismét hisztérikus sírásba. - Újra és újra darabokra szaggatott! - Hirtelen elhallgatott. -  Hallja? - Feltartotta jobb keze mutatóujját és kissé elmozdult az arca oldalra, de a cenzúra homály követte a mozdulatot. A zavartalan csend megtört, mikor leengedte a kezét. - Most is hallom gonosz kacaját! Élvezkedve nevet a fájdalmamon. De többé nem kap el! Többé nem! Többé nem! Többé nem... - Tisztán látszott, ahogy előre hátra dülöngélt, miközben mantráját egyre csak ismételgette.
Ezután egy pszichiáter véleménye zárta az esetet, ahol kifejtette, hogy pillanatnyi elmezavar léphetett fel a férfinál.
 - Gyakori eset, hogy valamilyen erős érzelmi behatás következtében megváltozik egy adott  ember viselkedése. Mániás depresszió vagy más néven Bipoláris zavar lehet ezek hátterében, de behatóbban kell megvizsgálnunk a kérdéses személyt. Csak azután tudunk mélyrehatóbb szakvéleményt kibocsátani!



Aznap este sok embernek voltak rémálmai a délelőtti esetet követően, azok közül, akik aznap a bankban csapdába estek.
Luca azonban csak békésen, ajkán lágy mosollyal befészkelte magát férje ölelő karjai közé és visszagondolt a pillanatra, mikor a férfi gyanútlanul felé sétált. Még most is hallotta a sikolyait, melyeket az öt emelet mélyen fekvő páncélterem magába nyelt. A vizeletben ázó nadrág látványa, mely a rettegését hivatott kihirdetni. Ahogy vonaglik a fájdalomtól!
Luca nagyot szusszant elégedettségében.
Sosem felejti el a férfi arcát, mikor az rájött. Mikor rádöbbent, hogy a feltételezett préda is le tudja vadászni a  ragadozót!



Legközelebb ugyanitt!
Csanita

2018. január 16., kedd

Ha minden nap félni kell, mondd minek is élünk?!

Hiszem, hogy mindennek megvan a miértje és a jó oka. Ha anno másik ösvényt választok, talán sosem találkozom bizonyos emberekkel. Nem tapasztalom meg az életemet ma is meghatározó történéseket, amik azzá tesznek, ami ma vagyok.
Különös és vonzó számomra eljátszogatni a párhuzamos/alternatív dimenziók gondolatával.
Ha csak azt a két egyszerű, de igaz gondolatot vesszük alapul, hogy "lehetne sokkal rosszabb is még", és "a felhők mögött mindig süt a nap", érdekes elméletet tárhatunk fel. 
Ezt a két alapesetet vizsgálva olyan, mintha egyenesen kijelenthetnénk, mi magunk az origóban élünk, de egy másik dimenzióban sokkal szélsőségesebb viselkedést, normákat, tulajdonságokat birtoklunk.
Például egy-egy rejtett, titkolt tehetségünk/szégyenünk kerül előtérbe az egyes világokban, melyek egyenértékűek, de alig, vagy jelentős mértékben térnek el a mi megszokott, normálisnak címkézett káoszunktól. Olyan világok ezek, melyek egyszerre taszítják és vonzzák, kiegészítik és teszik tönkre egymást. 


Már gyerekkorom óta erősen foglalkoztat a téma, vajon mit tennék, hogyan reagálnék, ha önmagam egy eltorzult inkarnációjával találkoznék szembe?
Persze azt mondják, mindenkinek vannak hasonmásai a világon, de az inkább az ikrek életéhez lenne hasonló. Elvégre kívülről teljesen egyformák, viselkedésük és szokásaik azonban erősen eltérőek lehetnek. És én most nem is erre gondoltam!
Ha az egyes, eltérő dimenziókban meglenne az esély a nagy találkozásra, vajon mit tapasztalnánk?
Ugyanúgy néz ki, de más a viselkedése?
Ugyanolyan habitusokkal rendelkezik, de kissé eltér a megjelenésünk?
Más karriert választott?
Másokra bízta a titkait?
Magányos farkas?
Parti-arc?
Vajon épp ugyanarra gondol, mint én?
Begépeli ezeket a sorokat? Vagy csak elmélkedik rajta? Esetleg nem is gondolkodik ilyeneken?
Végtelen válasz létezik, mert a kérdések sora is végtelen. Nem tudhatjuk, csak sejthetjük és képzelhetjük a lehetséges megoldásokat. Talán egy másik életben gazdagabb, szebb, okosabb, viccesebb vagy komolyabb vagyok. Talán. De még ha mindenben ugyanolyan is lenne, mint én, akkor sem én lennék, mert ebben a világban, ez az én életem, ahol én vagyok a főszereplő.
Én igazgatom a sorsom fonalait, én rángatom a életem csengettyűs zsinegeit. Nem egy másik én, nem a körülöttem élők. Persze befolyásolni tudják, de a végső döntés, a jóváhagyás rajtam múlik.
És amíg ezt tudom, észben tartom és tudomásul veszem, nem jöhet szembe velem elég nagy akadály. Mert felhúzom a legkényelmesebb, legstrapabíróbb cipellőm és átlépek az üvegcserepeken. 
Talán fájdalmas lépések várnak rám, talán kis híján elbukok. De amíg talpra tudok állni, mély levegőt venni, ábrándosan elkalandozni és acélosra edzett páncéljaim bírják a gyűrődést, addig nem létezik lehetetlen.
Csupán annyit kell tennem, hogy megtörlöm a kutyaszaros cipőm talpát a harmatos fűben, megyek tovább és nem nézek többé vissza! Mert nem tehetek mást. Mert nem akarok mást tenni!

Legközelebb ugyanitt!
Csanita