A napokban kezdtem neki egy - mint kiderült! - könyvtrilógiának, melyet szinte lehetetlen volt letenni. Az elején azért kezdtem neki, mert érdekesnek gondoltam a leírása alapján és mert kissé megcsömörlöttem az erotikus-romantikus tucat történetektől. De ez! Ez más volt!
Tahereh Mafi:
Ne érints - Ne keress - Ne félts
Nem azt mondom, hogy nincs benne erotika (bár elhanyagolható és inkább a szereplők fejlődésének következménye és bizonyítéka), de hogy ilyen természetességgel, szinte lágy átvezetést eszközöljön valaki az érintésektől való félelemtől a "nyílt" szexualitásig, valami elképesztő.
Eleinte nem tudtam, mire számítsak. Nem tudtam, mit várhatok egy könyvtől, melyben a főszereplő egyetlen érintésétől bárki elalél, majd meghal. Hogy hogyan épít fel valaki egy világot, melynek első kb. 50 oldalán keresztül nagyjából 5 mondat erejéig szólal meg a főhősnő. Nem voltak igazi dialógusok eleinte. Igazából társaság sem nagyon, akivel beszélhetett volna. De a belső monológok, a lefirkantott gondolatok és a feltett és megválaszolt kérdések mélysége olyan jól esett kissé összezuhant belsőmnek, mint az első tiszta lélegzet a víz alóli felbukkanás után a tüdőnek.
Nagyon sok érdekes elméletet és elgondolást kapcsolt össze a sorozat a szerény három része alatt. Kitért a globális problémákra, felvázolt egy lehetséges - mert nagyon is az! - jövőt, bemutatta a korrupció magasiskoláját. Felvázolta a kegyetlenség egy hátborzongató formáját. Majd ahogy haladtunk előre a történetben, megfordult az egész sakktábla és rá kellett döbbennem, hogy mindennek több nézőpontja van. Kinyiffantanak valakit a jók közül? Ugyan! Megvolt rá az ok, és nagyon is jó ok volt!
Furcsa, mert a főhősnő gyenge és elesett volt, de nem zavart nyilvánvaló életképtelensége, mert valójában az erejéből fakadóan és a környezete hatására vált erőtlenné. Érdekes volt megfigyelni, ahogy lépésről-lépésre, vagy olykor egyik pillanatról a másikra, milyen hatalmas változás állhat be egy ember személyiségében! Szépen levezetett karakterfejlődést és hirtelen érzelmi kitöréseket is tapasztalhatunk, és szerintem szükségesek is voltak ezek. Az olykor ésszerűtlen cselekedetek, melyek felrázták a főhősnőt és rádöbbentették az élet egy egyszerre csúfabb és szebb oldalára, valamint a környezete folyamatos változása és saját elbizonytalanodása, mert előremozdították a történetet. Elképesztő volt, hogy egyik másik alkalommal mekkora pálfordulás történt a történet előrehaladtával, de az egészet olyan logikus, érthető módon vázolták fel, hogy az ember egy idő után leginkább a homlokára csapna értetlenségében: Erre vajon miért nem gondoltam hamarabb?
Nagyon tetszett, hogy valós és fantasy elemekkel zsonglőrködött az írónő. Különösen mert nagyon is elrugaszkodott ötleteket sorakoztatott fel, de valahogy elfogadhatóvá váltak, mert megmagyarázta a megmagyarázhatatlant is, nem más, mint maga a történet. Frissen debütáló írónőtől, regénytől, én ilyen mélységet nem vártam volna!
Ha valaki megkérdezné, hogy egyszer újra olvasom-e ezt a sorozatot, gondolkodás nélkül vágom rá a választ:
- Naná!
Minél előbbre jutottunk a regényben, annál inkább tágult és bővült a világ. Együtt tanultunk és tapasztaltunk a cellába zárt lánnyal, aki némi segítséggel, de elérte azt, amiről csak kevesen álmodozhatnak. Nő létére, de acél tököket növesztett magának, hogy soha többé ne bánthassa senki! És hogy emellett megtalálta a szerelmet, amiért mind irigykedhetünk, lettek barátai, akik az életüket adnák érte és a világ a lábai előtt hever egyetlen kézlegyintés után? Ugyan, az már csak hab a tortán!
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
