A mai nap egész termékeny volt még a sok hülyeség ellenére is! Tegnap este eszembe jutott egy beteg ötlet és ma "papírra" vetettem. Szerintem jól sikerült, nekem tetszik!
Levadászott ragadozó
A Bank épületében szorgos hangyákként tevékenykedtek a dolgozók. Egy perc megállás nélkül hívták az újabb és újabb ügyfeleket az asztalukhoz, miközben néhány türelmetlen ember idegesen motyogott orra alatt a falmenti székekben ülve.
Megszokott és többnyire nyugodt nap volt. Majdhogynem unalmas is. A friss kávé illata szinte már fel sem tűnt a levegőben, olyan gyakran főzték le az újabb és újabb adagokat a személyzeti szobában. Bár csak egy kis fiókbank volt, a fogadótér elég nagy volt ahhoz, hogy egyszerre tizenöt munkaablakot helyezzenek el odabent. A falak vastag, festett betonból épültek, magas belmagassággal és a magasan elhelyezett ablakok felnyújtózkodtak egészen a plafonig. Az utcáról nem lehetett belátni, mert az igazgató annak idején túl veszélyesnek ítélte az üvegből vagy félig üvegből épített főfalakat. Az épület már több, mint harminc éve fogadta az embereket, szolgálta ki pénzügyi igényeiket, foglalkozott a pénzükkel.
Fennállása óta még sosem érte támadás. Sosem veszélyeztette csőd. Sosem okozott csalódást tulajdonosának. És erre nagyon is büszkék voltak a felső vezetők.
Egészen addig a napig.
Egy tizenkettő egy tucat forma férfi lépett az épületbe. Nem tűnt gyanúsnak, ahogy feltűnés nélkül, érdektelennek tetsző pillantással felmérte a terepet, csak mint aki azt szemléli, hogyan is kapcsolódjon be a szakadatlan áramlásba.
Vállán elhasznált, de még hordható fekete széldzseki lógott, alatta a gyakori mosástól kifakult kék póló, melyet világosra kopott farmernadrágba tűrt, lábain teve színű bakancs. Nem lógott ki a sorból, nem keltett feltűnést. Szinte mintha ott sem lenne. Szinte, mert a biztonsági őr meglátva tanácstalanságát, odalépett hozzá.
- Jó napot! Miben tudunk segíteni?
A férfi megkönnyebbülten engedte ki a levegőt, amiért nem magától kellett rájönnie, mi is a dolga az ismeretlen terepen. Barátságosan elmosolyodott.
- Jó napot! Kölcsönt szeretnék felvenni a vállalkozásomhoz, de nem tudom, mi ilyenkor a teendőm!
A biztonsági őr egy pillanatig méregette a férfit, eltűnődött, vajon milyen vállalkozást vezethet, ha ilyen rongyosan van felöltözve. Végül gondolatban megrándította a vállát. Nem rá tartozott! Eligazította a férfit, majd mikor biztosra vette, hogy a fickó minden szükséges információt tud, visszatért szokásos sétájához, mely alatt ellenőrizte az egyes ablakoknál ülő embereket.
Idősebb forma férfi volt, rövidre nyírt ősz hajjal. Pocakja felesége főztjétől és a kevés mozgástól dagadt sörhassá. Keze nem reszketett, szeme éles volt, mint a sasé. Ösztöne szinte csalhatatlan. Kitűnő nyomozó vált volna belőle, ha anno lett volna elég pénze az akadémiára, de így végül csak biztonsági őr lett egy kis, csendes bankban, ahol a kezdetek óta váltásban dolgozott a mára barátjává lett kollégájával.
De akkor és ott nem hallgatott ösztöneire, nem törődött rossz megérzésével, mert hamarosan nyugdíjba vonul és végre hódolhat igazi szenvedélyének, a pecázásnak. Már jó ideje tervezgette, hogyan ül ki a stégre és reggeltől estig csak a halakkal és a friss levegővel kell kitöltenie elméjét. És ez az apró, harminc éve először elnyomott balsejtelem lett a veszte.
A semmiből érkezett a lövés.
A biztonsági őr, kinek csupán egy hónapja lett volna hátra a nyugdíjba vonulásáig, aki sosem ártott senkinek, kinek példás, megbecsülendő élete volt, sosem verte feleségét és odaadó apa volt, holtan rogyott össze a szívébe fúródó golyótól.
Egy pillanatig a csend súlyos kabátja borult a helyiségre. Egy pillanatig nem volt igaz, ami megtörtént. Nem volt valóság a halál jelenléte.
Aztán elmúlt a pillanat és a káosz kacagva foglalta el az iménti békesség helyét. Sikolyok és rémült ordítozás összevisszasága, félelem pánikja töltötte be a helyiséget, szinte megfojtva ezzel az odabent lévőket.
Aztán még egy lövés dördült és minden hang elhalt. Semmit nem lehetett hallani, de ez most a rettegés csendje volt, melybe lágy hang hasított. Lágy, melyből tisztán ki lehetett hallani a hideg, megfontolt fenyegetést.
- Aki úgy dönt, hogy értesíti a zsarukat, lelövöm! Aki engedély nélkül megszólal, lelövöm! Aki megmozdul, lelövöm! Aki úgy gondolja, hogy hősködni kezd,... - Odafordult egy reszkető nőhöz és rászegezte a pisztolyt. Megtévesztően kedves hanggal kérdezte tőle. - Mit teszek vele?
A nő egy pillanatig csak reszketett félemében, majd akadozva megszólalt.
- L...Le...Lelövi!?
- Úgy van! Látom, igazán intelligens csapatot kaptam túszok gyanánt! Eddig elégedett vagyok magukkal, legyenek erre büszkék!
Egy pillanatra körbenézett, mint aki keres valamit, majd mint aki megtalálta, amire szüksége van, határozott léptekkel az egyik fogadóablakhoz lépett. Az ott helyet foglaló idő férfit egy mozdulattal felrántotta a székből és a földre hajította. Az idős úr nyöszörögve tiltakozott a bánásmód miatt, de mikor meghallotta a pisztolykakas feszülésének semmivel össze nem téveszthető kattanását, egy hang nélkül, mozdulatlanul feküdt tovább a földön.
A férfi egy gyors mozdulattal visszabiztosította a maroklőfegyverét és az ablak mögött ülő ijedt, huszas évei végét taposó, jellegtelen nő felé intett pisztolyával.
- Te velem jössz! A többiek pedig maradnak szépen a helyükön és kussolnak! Az ajtókat bezártam és biztosítottam, úgyhogy senki nem jut ki, senki nem jut be. Ha valaki mégis próbálkozna valamivel, azzal a személlyel példát statuálok és nem akarjátok tudni, milyen, amikor elszórakozok valakivel! Értve?!
Egy hang sem hallatszott. De a férfi elégedetten bólintott a csöndet hallva. Bement a pult mögé, ahol a nő reszketve várta következő parancsát. Fensőbbségesen nézett le a nála jóval alacsonyabb, védtelen nőre. Majd jól hallhatóan, tisztán megszólalt.
- A páncélterembe! Most!
A nő csak bólintott és halkan szipogva elindult az egyik csukott ajtó felé. A férfi követte.
Miután beléptek az ajtón, egy folyosón mentek végig, melynek mindkét oldalán ajtók helyezkedtek el. Számtalan ajtó terült el a szürke, csupasz falakon, de balról a harmadik ajtónál a lány megtorpant és a kódzáras ajtónyitó panelba pötyögött egy számsort, mire az ajtó kinyílt.
Beléptek.
A túlsó falon lévő lifthez sétáltak és beszálltak. Egy hang sem hagzott el közöttük, csak a lift surrogása törte meg a csendet. Végül megérkeztek a legalsó szintre. A lifajtó kinyilt, ők pedig kiléptek a térbe, ahol rögtön szemben a letétbe helyezett ékszereket és egyéb értékeket helyezték biztonságba.
A férfi elégedetten bólogatott a pácélajtót látva és követte a lányt, ahogy az az újabb biztonsági zárhoz lépett. Néhány pillanat múlva a hatalmas acéltömb kinyílt, a férfi pedig körülnézett. Elvigyorodott, ahogy felmérte a helyet.
Halomban álltak az aranyrudak, páncélszekrényes fakkok és pénzkötegek, melyek mennyiségét nem is feltételezné senki a fenti hétköznapi unalmasság láttán.
A férfi elismerően elfüttyentette magát. Aztán arcán gonosz vigyorral a lányhoz fordult. A sarokban álló kamera felé intett.
- Hangot is vesz fel vagy csak képet rögzít?
- Csak képet!
- Rendben! Úgy minden egyszerűbb lesz!
Levetette széldzsekijét, keresett egy széket, majd felállt rá és letakarta vékony kabátjával a kamera lencséjét. Lelépett a székről, fegyverét gondosan az ülőlapra helyezte, majd megfordult. Arcán rosszindulatú kifejezéssel közeledett a lány felé, közben keze övcsatján matatott.
- De előtte egy kicsit még elszórakozunk!
Az esti hírekben eképpen foglalták össze az esetet:
- Ma a délelőtti órákban támadás történt XY város Z Bank egyik fiókbankjában, mely a csöndes, D városrészben található. Egy férfi lelőtte a biztonsági őrt, majd a dolgozókkal együtt negyven embert sikerült túszul ejtenie. Másfél óra múlva emberölés, megkísérelt rablás és halálos fenyegetés vádjával tartóztatták le. Az egyes túszul ejtett szemtanúk ekképp nyilatkoztak az esetről!
Képváltás és egy idősebb hölgy jelent meg a kamera előtt. Arcán izgatottság, múló sokk és mélységes felháborodás keveréke ült.
- Marika néni, meg tudná mondani, hogy mit élt át ma odabent? Hogyan tapasztalata meg az esetet?
- Jaj, gyermekem! Ne tudja meg! Az a szegény ember holtan esett össze, tudja a Lajos! Szegénykémnek már csak néhány hete volt hátra a nyugdíjig! Nem mintha olyan nagyon meglehetne élni belőle, de azért mégis csak valami! Tudja nehéz időket élünk meg mostanság...
- Marika néni, visszatérhetnénk a bankban történt támadásra?
- Persze, Kedveském! Szóval a férfi, az a pernahajder vérbenforgó szemekkel, őrült tekintettel lepuffantotta a Lajost, aztán azt mondta "K**s!" és az egyik kedves banki kisasszonyt magával rángatta a páncélteremhez. Miután eltűntek az ajtó mögött, mi ott maradtunk a földön és a székeken és csak vártunk, mert nem tudhattuk, mikor fog visszajönni az az őrült. Nem sokkal később azonban a banki kisasszony visszatért. Egymaga jött, ziláltan és rendezetlen ruhában. Nem is tudom, remélem nem történt vele semmi... - Egy pillanatra zavarában köhécselve elfordult az idős hölgy, de végül ismét a kamera felé fordult. - Megkért minket, hogy valamelyikünk hívja a rendőrséget, majd megnyugtatott minket, hogy nincs baj, minden a legnagyobb rendben!
Ezután kijött a rendőrség és lement a fickóért a bezárt páncélterembe. Én mondom magának, az a fickó teljesen meg volt zavarodva, ráadásul még a nadrágja is össze volt vizelve, mint aki nem bírta tovább visszatartani! Hát hallott már ilyet?! Remélem börtönben fog megrohadni azért, amit a Lajossal és velünk tett!
- Köszönöm az interjút, Marika néni!
Az öregasszony csintalan mosollyal arcán válaszolt.
- Bármikor, Kedveském!
Ismét a riporter szólt a mikrofonba.
- Sajnos a titokzatos banki kisasszonyt nem tudtuk utolérni, de szerencsénkre egy másik szemtanú is nyilatkozott nekünk!
Újabb vágás és egy középkorú férfi arca jelent meg a képernyőn. Magas ember volt, szigorú arccal, fél percenként az órájára pillantott türelmetlenségében. Végül hasa előtt keresztbefont karokkal válaszolt a feltett kérdésekre.
- Uram, elmondaná, mit tapasztalt meg ma ott bent a bankban?
- Persze, nincs akadálya! - Mély levegőt vett. - Épp az ügyeimet intéztem, mikor egy férfi lelőtte a biztonsági embert. Ezután elszabadult a káosz, majd elengedett a férfi még egy golyót, ezúttal a plafon felé. Megfenyegette a benn tartózkodókat, majd az egyik dolgozót magával vitte. Nem sokkal később a túszul ejtett hölgy egymaga tért vissza és értesítettük a rendőrséget. A férfit félájult állapotban vitték ki, mint aki kissé többet ivott a kelleténél. Ezután a rendőrség felvette a vallomásunkat és most itt tartunk! - Újra az órájára pillantott. - Sajnálom, de most már mennem kell, sajnos lejárt a kimenőm!
- Persze! Köszönöm az interjút!
- Szóra sem érdemes!
Azután visszakapcsoltak a stúdióba.
Az elkövető végül nem került börtönbe. A zavarodott férfit a helyi elmegyógyintézetbe szállították, ahol súlyos elmezavart és emlékezet módosulást állapítottak meg nála, miután megtörtént a kihallgatása. Nem kizárt, hogy drogok befolyása alatt állt a tett elkövetésekor.
Most következzék egy részlet az elkövető vallomásából!
- Láttam! Láttam, érti? Ott állt velem szemben és élvezettel nézte, ahogy vonaglok a fájdalomtól! Kértem, hogy öljön meg, de nem könyörült! Hatalmas volt és ijesztő! Én... - A férfi arcát kitakarták, de nyöszörgését tisztán lehetett hallani. Majd csukladozva sírni kezdett. - Ott állt felettem és csak hallgatta a könyörgésem. De nem használt! Nem hallgatott rám! Nem! Éreztem, ahogy kizsigerel! Az a nő!
- Remélem tudja, hogy egy fele akkora nő volt csak magával a páncélteremben!
- Nem! Várjon... - Egy zavarodott pillanatig elmélkedve tornáztatta az ujjait, még sírása is abbamaradt egy percre. Utána halkan szólalt meg ismét. - Az egy szörnyeteg volt! A nő eltűnt valahova és egyedül hagyott azzal a szörnnyel! És az cafatokra tépett, érti? - Kezdett ismét hisztérikus sírásba. - Újra és újra darabokra szaggatott! - Hirtelen elhallgatott. - Hallja? - Feltartotta jobb keze mutatóujját és kissé elmozdult az arca oldalra, de a cenzúra homály követte a mozdulatot. A zavartalan csend megtört, mikor leengedte a kezét. - Most is hallom gonosz kacaját! Élvezkedve nevet a fájdalmamon. De többé nem kap el! Többé nem! Többé nem! Többé nem... - Tisztán látszott, ahogy előre hátra dülöngélt, miközben mantráját egyre csak ismételgette.
Ezután egy pszichiáter véleménye zárta az esetet, ahol kifejtette, hogy pillanatnyi elmezavar léphetett fel a férfinál.
- Gyakori eset, hogy valamilyen erős érzelmi behatás következtében megváltozik egy adott ember viselkedése. Mániás depresszió vagy más néven Bipoláris zavar lehet ezek hátterében, de behatóbban kell megvizsgálnunk a kérdéses személyt. Csak azután tudunk mélyrehatóbb szakvéleményt kibocsátani!
Aznap este sok embernek voltak rémálmai a délelőtti esetet követően, azok közül, akik aznap a bankban csapdába estek.
Luca azonban csak békésen, ajkán lágy mosollyal befészkelte magát férje ölelő karjai közé és visszagondolt a pillanatra, mikor a férfi gyanútlanul felé sétált. Még most is hallotta a sikolyait, melyeket az öt emelet mélyen fekvő páncélterem magába nyelt. A vizeletben ázó nadrág látványa, mely a rettegését hivatott kihirdetni. Ahogy vonaglik a fájdalomtól!
Luca nagyot szusszant elégedettségében.
Sosem felejti el a férfi arcát, mikor az rájött. Mikor rádöbbent, hogy a feltételezett préda is le tudja vadászni a ragadozót!
Legközelebb ugyanitt!
