Egy nap szívesen ledobnám a magamról az önként vállalt/ rám szabott/fojtogató láncokat, amiket ma még el kell viselnem. Olyan szép gondolat, hogy ha csak egy kis ideig is, de teljesen új ember lehessek, akit nem gátolnak a mindennapi normák, súlyos elvárások, különös erkölcsök rendszere.
Szerintem részben ez is lehet az egyik oka, annak, hogy ennyi, tabukat mellőző regény született az elmúlt években. Valahogy olyan, mintha az Alkonyat-sorozat publikálása és sikere elindított volna egy bizonyos lavinát.
Valójában kicsit furcsa ez az egész. Az Alkonyat egy jónak mondható sorozat, mely felrázta a világot. Egy időben én is odáig voltam érte, de be kell vallanom, hiába Stephenie Meyer inspirálta az elkövetkezendő írókat, szerintem az igazi áttörést a Szürke ötven árnyalata hozta meg.
Véleményem szerint ennek a könyvsorozatnak köszönhetjük az igazi elfogadást, mely ma az erotikus-romantikus regények világát övezi és elfogatottabbá képes tenni az emberek számára a bűnöket.
Hiszen csak a jól bevált receptet kell megszemlélnünk:
- A férfi megszerzi a nőt,
- A nő elhagyja a férfit,
- A férfi visszaszerzi a nőt.
Ezek azok az abszolút klasszikus lépések, melyek egy erős és bevált gerincet adnak a romantikus regényeknek. Az erotikus-romantikus regények sem térnek el ettől a normától, csupán néhány kötelező műfaji sajátossággal dobják fel.
Mint például:
- A gazdag férfi megszerzi a szegény nőt (kis eltéréssel, de eddig stimmel),
- Részletes beszámolót kapunk a hálószobában történt aktusról (ez volt az első változtatás),
- Megbeszélik a főszereplők, hogy a férfinak furcsa igényei vannak, de a nő a kezdeti vonakodás után belemegy a megállapodásba (igen, legtöbbször előkerül egy csúnya szerződés is, mely ahogy haladunk előre a történetben, egyre inkább érvényét veszti),
- Világraszóló ágytorna
- Megjelennek az első exek (vagy hódolók, kinek mi)
- A férfi úgy van elcseszve a pénze ellenére is, ahogy van, de egyelőre még tűr a nő, majd:
- A nő elhagyja a férfit (de előtte még engedélyez magának egy vigasz, "majd öreg koromban erre gondolok vissza!" dugást),
- A nő szenved, a férfi szenved (amúgy javarészt tök felesleges indokból, de a férfi legalább stílusosan, drága ajándékokkal próbálja puhítani szegény kedvese összetört lelkét),
- A férfi visszaszerzi a nőt (ekkor még csak mi tudunk az esetleges érzelmek kölcsönösségéről, mert az egyik, vagy mindkét fél rejtegeti a dolgot a másik elől, de megjelennek az első "SZERETKEZÉS"-re utaló jelek),
- Pillanatnyi zaklatott szünet következik, ahol közel járunk a kötelezően drámai vallomáshoz, mely általában mégsem történik meg, de a nő már beletörődőbb a férfi, nők felé irányuló tárgyiasult felfogásával kapcsolatban (ekkorra már általában a második regény vége felé járunk és erőteljes sóvárgás észlelhető a nő részéről a férfi irányába, annak elcseszettsége ellenére, vagy épp pont azért),
- A férfi végül elzárkózik, mert félti törékeny kis lelkét a csalódástól, a nő összezavarodik (de közben büntető-, féltékeny-, feledtető-, és stb. szex tanúi lehetünk),
- A nő talál egy másik okot és a következő pillanatban már ott sincs,
(Ajvé, elértük a bűvös "Trilógia-bélyeget", most aztán minden mocskos dolog felszínre kerül!)
- A férfi megint visszaszerzi a nőt (Hogy ezek a nők mennyire szeretik, ha a férfiak megmentik őket a saját hülyeségüktől és rinyálásuktól! Még szerencse, hogy él és virul a feminizmus, különben egészen meg lennék zavarodva...),
- Világra szóló dugás következik, Hölgyeim és Uraim!
- A férfi mocskos múltja felszínre kerül és kitör a botrány,
- A nő nem menekül (most először, mióta meglátta a férfit), még ha a férfi ettől is fél a legjobban,
- A nő elfogadja férfi elcseszettségét és halálig tartó szerelemet (no meg szexet) fogadnak egymásnak, mert a férfi hálás a nőnek, meg az aberráltságait eltűrő új képességének,
- Esküvő jön, gyerekek! (Hurrá! Újabb ok az ágyszaggató szexre!),
- Három-hat hetes terhes a nő (Itt eltérő reakciók vannak, de a végén mindig győz az elfogadás és a szerelem!), majd megszületik a következő generáció,
- Végül érezzük a "The End" szagát és (ha), eljutottunk idáig és túléltük a sok szenvedést, exet, szexet, titkot, mocskot, akkor:
- Boldogan ettek, dugtak, éltek, míg meg nem haltak (nem feltétlenül ebben a sorrendben)!
Na jó, be kell vallanom, kissé elszaladt velem a ló, de valami bosszantóan vicces mégis csak van abban, hogy a groteszk dolgok elfogadása mennyire sablonszerű és természetes lett az olvasóközönség körében.
Ha például tesómnak mesélném el egy-egy regény részletes történetét (lévén, ő nem olvas), megütközve nézne és valószínűleg kényszerzubbonyért kiáltana, amiért nekem még tetszik is a cselekmény (bocs, enyhe túlzás volt ezt állítani, mert már rég rám hagyja a hülyeségeimet)!
De most komolyan, ha egy férfinak jól néz ki a V-vonala (és ráadásul még gazdag is), akkor lehet:
- gyilkos,
- elmebeteg,
- megszállott,
- stb., mert mi nők, megbocsátunk neki! Mert megvolt rá az oka szegénynek (?), hogy bekattanjon.
Hát nem mi vagyunk a legcsodálatosabb, -betegebb, -elcseszettebb lények a világon? Elvégre is ezeket a regényeket nők írják.
Mintha egyfajta kényszert éreznénk, hogy a saját belső értetlenségeinket is megpróbáljuk kimagyarázni, amiért a rossz fiúkra bukunk!
(Pillanatkép a Cry Baby c. filmből)
Pedig egyszerű! Ha nem kell szenvednünk, unatkozunk! Ennyi!
A jó fiúval nem tudunk mit kezdeni, legalábbis míg mi magunk is meg nem szelídülünk.
Mert a nő is mindig elcseszett, csak a férfi a saját baromságai miatt általában észre se veszi!
Ez van! A tanulság?
Uraim, jól vigyázzanak! Nagy a πna 6alma!
Legközelebb ugyanitt!
Csanita
