Kezdd az első bejegyzéssel!

2018. június 10., vasárnap

Én látlak, árnyak, tudom, megtalállak

Furcsa, de úgy tűnik, mostanában jobban rá vagyok hangolódva a megérzésekre.
Majdnem két hónapja azt álmodtam, hogy keresek valamit a szobámban, hogy mit is kerestem, azt nem tudom, de végül egy húsz ezrest találtam.
Egy- két hétre rá a nagyszülők vidékről eljöttek hozzánk és a kezembe nyomtak egy húszast.
Na az a nem mindegy!
Ezután néhány nap múlva azt álmodtam, hogy kiesett az egyik fogam. De legalább nem fájt. Mikor meséltem róla anyunak, azt mondta, hogy egy ismerősöm fog meghalni, de engem nem érint érzékenyen. Május 2-án (? ha jól emlékszem) anyu temetésre ment, mert meghalt egy régi ismerősünk.
Köszi- köszi! Nekem az első álom jobban bejött!
Aztán ismeritek-e azt, hogy ha viszket a jobb tenyeretek, pénzhez juttok?
A múlt hónapban elugrottam a házi orvoshoz, hogy kiírassam apunak a gyógyszereket, mikor is úgy el kezdett viszketni a jobb tenyerem, hogy kis híján lemartam a tenyeremről a bőrt. De nem foglalkoztam vele különösebben. Örültem neki, mikor végre elmúlt.
Erre föl másnap megjött apu nyugdíja (amit amúgy én szoktam átvenni!).
Ebben a hónapban 4-e hajnalban már meg sem lepődtem, hogy viszket a tenyerem. Tudtam, hogy:

"Indul a celebration, mert megjött a fizetésem!"

Belga - Fizetésnap

Hogy honnan jöttek ezek és hogy lesznek-e még? Nem tudom, de amúgy marha érdekesnek tartom az egészet. Régebben már említettem, hogy vonzódok az érzékelhetőn túli és különös, megmagyarázhatatlan dolgokhoz. Meséljek még valami furcsát? Kíváncsi vagy a többire is?

Már több, mint négy éve lakunk ebben a házban és több furcsa dolog is történt azóta, de most csak az utolsó kettőről teszek említést.

1. Már jó ideje, azaz kb. mióta ideköltöztünk, senki nem nyúlt ahhoz a festményhez, ami a szüleim ágya felett lóg kiakasztva. Nem egy hű, de hatalmas festményre tessék gondolni, ráadásul elég könnyű is (sanszos, hogy egy olcsó replika, de igazából sosem érdekelt), amit az oldalsó két kapocs, meg a hozzájuk rögzített madzag bőven elbír, amivel a függeszkedését biztosították. Aztán egyik délután apu feküdt az ágyban, anyu meg mellé. Én velük szemben ültem a sarokülőn és két perc nem telt el, mióta anyu is lefeküdt, amikor fogta magát a kép és öngyilkos hajlamainak engedve a mélybe vetette magát (na jó, olyan egy métert zuhant az ágyig), hogy megpróbálja anyut fejbe verni. Csak aztán könnyű is volt az anyaga, meg az irányzék is eltévedt, így aztán olyan 5 cm híján, de a balesetet elkerültük.

2.  Már hónapok óta használatlanul feküdt apu mellett az ágy melletti kis polcon egy régi kazettás rádió. Még akkor használta apu, mikor kórházban volt, hogy ne zakkanjon meg totál szerencsétlen. Azóta persze itthon is mellette kapott helyet, de a TV, mondjuk úgy, kiszorította maga mellől. Így aztán csak porosodott és porosodott, míg aztán az egyik nap úgy tűnik, megunta. Ugyanis fogta magát és megszólalt.

Persze nem nagy dolgok ezek és különben is, ezer meg egy oka lehet. Épp akkor szakadt ki 14 év után! először a kapocs a festmény keretéből, mikor anyu alá feküdt. Apu meglökhette a rádiót, amit többnyire el sem ér, annyira hátra van tolva a polcon. Bármi előfordulhat!

Furcsa, nem?
Anyu gyakran mondja, hogy minden van valamiért! De én még mindig nem tudom, hogy mégis mi a fenét keresek itt.

Na, jó! Ez nem beszaratás, de az imént mikor elbattyogtam az ablakig, hogy szóljak a kutyának, hagyja békén a kóbor macskákat, akik a háztetőn szoktak flangálni, elszállt a gépem. Totál. Mint, mikor áramszünet van. Először még úgy is voltam vele, hogy oké, akkor megnézem a biztosíték szekrényt, és két percen belül visszaáll a béke. Ja, csak ahogy kifelé indultam a szobából, anyuéknál ugyanúgy ment a TV.
Furcsa...
Pontosabban, mi a fasz?
Olyan nincs, hogy ok nélkül egyszerre kapcsol ki a gép, a monitor, meg még a hangrendszer is, főképp úgy, hogy a csatlakozó még csak a közelben sincs.
Gyerekek, mi a franc folyik itt?



Legközelebb ugyanitt!
Csanita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése