A zene mellett az olvasás a másik olyan szenvedélyem, ami a nap bármely percében képes magával ragadni. Szeretem a könyveket, szeretem venni őket, beszélni róluk, olvasni róluk, hallani róluk, nézni őket, érinteni őket, érezni az illatukat. Nincs kimondott kedvenc műfajom, de szeretem ha mindenből van a történetben egy csipet. Romantikából, erotikából, krimiből, horrorból, ha kicsit vicces, ha kicsit szomorú. Egy kis izgalom és egy adag furcsaság. Ha tanulok belőle valami újat, ha van mondanivalója. De időnként boldoggá tesznek a klisés húzások is.
Rengeteg névvel, történettel, körülménnyel és céllal ismerkedtem már meg. Rengeteg kultúrába és történelembe, országba és világba nyeretem már bepillantást. Vannak olyan írók, akiktől olyan sokat vagy egy bizonyos művet olyan sokszor olvastam el, hogy egy bekezdés elég egy könyvükből és én tudom, hogy ki vetette azokat a sorokat papírra.
Nagyon sok regénnyel találkoztam az elmúlt években. Ugyan volt egy "rövid" időszak - nagyjából két év - mikor szinte teljesen leálltam az olvasással, de hát most ismét itt vagyok. Nem tudtam elszakadni! Nem tudom, talán megcsömörlöttem? Lehet. De még ha könyveket nem is olvastam, áttértem a szinkronosról a feliratos animékre és ázsiai sorozatokra. Én nem tudom, valahogy ma már a hideg kúszik végig a hátamon, mikor meghallom a magyarok szinkronizálását a japán animációkban vagy ahogy a neveket kiejtik! Egyszerűen nem! Olyan szinten idegesít, hogy a falra tudnék mászni. És akkor a hivatalos manga fordításokról ne is beszéljünk...
Tudod, milyen idegesítő, hogy megszokod a romaji átírást, aztán azt még magyarosítják? Amúgy a romaji magyarosítva: romadzsi!
Jó isten! Hát milyen már így leírva? Mint valami cigány bűbáj egyik szava! Borzalmas! Vagy vegyünk még néhány példát!
Kuroshitsuji - Kuroszicudzsi, Natsu - Nácu, Koyasan - Kojaszan, Saitama - Szajtama. Tulajdonképpen pontosan nem lehet visszaadni magyarul a japán szavakat, mert a Saitama esetében is furcsa átmenet van az "A" és az "Á" betű között.
Na jó, inkább hagyjuk, mert már így is eléggé csípi a szemem a dolog és az egész úgy van elbaszva, ahogy van!
Hogy visszakanyarodjak eredeti napi témához ez után a varga betű után:
szeretném felsorolni néhány kedvenc íróm nevét és ismertetni a tőlük olvasott első műveket is.
Lássuk akkor!
- Meg Cabot (Meggin Patricia Cabot), vagy Patricia Cabot, esetleg Jenny Carroll:
Első könyv, amit olvastam tőle: Tudom, hol vagy! Ketten a Harleyn (Hívószám: 1-800 sorozat, 1. könyv, 2001).
Érdekesség, hogy ez a történet az alapja egy régebbi sorozatnak, aminek a címe: Eltűntnek nyilvánítva. Egyszer belekezdtem, de a csaj nem volt sehol az általam elképzelt tökös csajhoz képest, ráadásul még csak Rob sem volt benne! Most komolyan! Miért? Miért csinálják ezt velem? *Hüpp, hüpp*
Még a kezdet kezdetén találkoztam a könyvtár ifjúsági regények részlegén az írónővel és a munkáival, de még a mai napig képes vagyok belemerülni a különböző világokba, melyeket megteremt. Ezt a sorozatot pl. olyan négyszer vagy ötször olvastam végig az évek során és még fogom is, újra és újra. Mert imádom. Mert nosztalgikus. Mert szavakba önthetetlen érzés fog el, mikor Meg Cabot regényeit olvasom. Ennyi.
- Darren Shan (Darren O'Shaughnessy):
Első könyv, amit olvastam tőle: Rémségek cirkusza (Vámpír könyvek sorozat, 1. könyv, 2000).
Szintén megfilmesített mű, ami egy címen osztozik a regénnyel (de ha engem kérdeztek, nem egy nagy durranás. Valójában a sorozat elolvasása után újranéztem a filmet és újraértékeltem magamban. Másodjára még annyira sem tetszett...). Gáz!
Akkor még nem voltam nagyon belelendülve a horror (?) könyvek világába, de ha ez annak számít, akkor ez volt az első, amit olvastam. Egy ismerősöm ajánlotta és a saját DEDIKÁLT! példányát adta kölcsön! Legtöbb művét olvastam és amihez csak hozzájutottam, azt imádtam!
- Nora Roberts (Eleanor Marie Roberts), vagy J. D. Robb:
Első könyv, amit olvastam tőle: Sullivan asszonya (önálló regény, 1984).
Nem is tudom pontosan, hogy most ismerősöm ajánlotta vagy én akadtam rá, de ez volt az első olyan regény, ami az abszolút romantikára volt kiélezve. Tehát nem kalandregény volt romantikával vagy fantasztikus némi románccal. Nem! Aki olvasott már az írónőtől vagy hallott róla bármit is, az tudja, hogy rengeteg regényt írt és mind jó a maga módján, de mégis egy kaptafára készültek! Ami nem baj! Csak én egy idő után úgy éreztem, hogy inkább nem kezdek bele egy-egy hosszabb regényébe, mert még ha nyújt is új dolgokat időnként, túúúúúúl... Hogy mondjam? Idilli? Unalmas? Nem, ez nem igaz. Nem tudom. Az is lehet, hogy az a nagyjából hetven regény a ludas, ami annyira egyformának tűnt egy idő után...
Amúgy csak mellesleg megemlítve: ez a regénye nem, de számtalan másik szintén vetítővászonra került!
Plusz kiegészítés: a kedvenc regényem tőle (a klisék és a nyáltenger ellenére): Pamela rózsája.
- Gail Carson Levine:
Első könyv, amit olvastam tőle: Elátkozott Ella (önálló regény, 1997).
A mai napig nagy kedvencem! Imádom Ellát és a folyamatosan jelenlévő makacsságát, a herceg meg úgy tökéletes, ahogy van!
Nagyon sajnálom, hogy az írónő többi műve nem került a magyar "Lefordítandó" listára, mert ha a többi története is olyan, mint ez, akkor valami eszméletlenül jóról, fantáziadúsról és (bár klisék is előfordulnak, vagy újra felhasználások - pl. itt: Hamupipőke -, de akkor is! ) egyediről maradunk le.
Nem tudom, hányszor olvastam, de nyugodt szívvel tudom ajánlani bárkinek. A belőle készült filmmel ellentétben...
- Laurie Halse Anderson, Laurie Anderson:
Első könyv, amit olvastam tőle: Hadd mondjam el... (önálló regény, 1999).
Csak nézelődtem a könyvtárban és: Ennek megakadt rajta a szeme. Ennek megtetszett a leírása. Ez hazavitte. Ez elolvasta. Ez az icike-picike pedig megszerette. Történet vége.
Többször is elolvastam, de eddig nem vitt rá a lélek, hogy az írónő másik művéhez is hozzányúljak. Nem tudom, talán nem akarok csalódni, mert ez a regény olyan nagy hatással volt rám. A hangulatok változását úgy éreztem, mintha én is része lettem volna a történteknek, ami egy ilyen regény esetében ijesztő tud lenni. De ne is csodálkozzunk! Hisz a dialógusok nehezen vitték volna el a hátukon a történetet. De ez a történet pont erről szól! Hogy párbeszédek nélkül is működik egy történet, mert minden odabent zajlik le valójában! *Kocogtatja a halántékát.*
Amúgy ezt a történetet is megfilmesítették, de nem néztem meg sosem. Valójában - ha csak el nem felejtettem, hogy anno találkoztam vele valahol - most találtam rá, mikor képet kerestem a regényről.
- Susan Elizabeth Philips, Justine Cole vagy Susan Philips:
Első könyv, amit olvastam tőle: Angyali csók (önálló regény, 1996).
Szintén a könyvtárban akadtam rá. A felnőtt könyvek részlegén "turkáltam" és valahogy megtetszett. Aztán megimádtam. Onnantól pedig ismét és újra és megint elolvastam.
Ah! Gyerekek, ez szerelem, amit maga a Sors rendelt el! Más nem lehet, mert az nem létezik, hogy valaki úgy csűrje-csavarja meg a szavakat, amitől olyan érzésem támad: Ezt személyesen nekem írták! Már pedig ez történt.
Ezt félretéve: több regényt is olvastam az írónőtől, és tetszettek is, de mindvégig ez volt a kedvencem a művei közül. Ez van!
- Julie Garwood, Emily Chase:
Első könyv, amit olvastam tőle: Árnyékzene (Felföldi urak sorozat 3. könyv (chö, elcsesztem, na! De így is teljesen élvezhető volt, amiért plusz pont jár.), 2007).
Könyvtárban leltem rá. Hol máshol? Az a pillanat, amikor leemeltem ezt a könyvet a polcról, állíthatom, hogy egy hatalmas mérföldkő volt az olvasási mániám továbbfejlődésében! Ugyanis, ez a regény volt az, amit elkezdtem délután és hajnali háromig abba se hagytam! Szerencsére nyári szünet volt, de akkor is! És csak azért hagytam abba, mert elfogytak a betűk...
Addig eszembe se jutott volna, hogy egy kiltes hapsi akár vérlázító is lehet!
Ez a nő egy szadista! Esküszöm! Megteremt a 20. század végén és a 21. század elején ilyen álom pasikat, mint amilyen Colm, BRODICK (Áh! Nehogy azt képzeld, hogy azért emeltem ki, mert Ő az abszolút kedvenc! Meg se forduljon a fejedben!) vagy Iain (de vég nélkül sorolhatnám, mert a többi regényének főhőse is mind izgató és vad képzeteket indít el a fejben...), aztán meg sírunk-rívunk, mert egy: nem valóságosak, kettő: ha mégis csak léteztek volna, akkor is már évszázadok óta halottak lennének, három: ha mégis csak léteznének, nehezen tudnánk, vagy egyáltalán nem volnánk képesek választani! Ami már csak azért is beteg, mert anno nem létezett az angol WC, a társadalombiztosítás, vagy épp a penicillin! De ennek ellenére is:
Chö! Komolyan fáj a szívem. És I'm (áj em) szomorú!
Rengeteg regény és író van még a tarsolyomban, de úgy döntöttem, hogy a régi kedvencek, a kezdetek óta jelenlévő "Etalon"-ok közül válogatok. Anno, mikor abbahagytam az olvasást, közel 400 regénynél jártam. Ma azonban? Fogalmam sincs, de szerintem közelebb járok a 600-hoz (ha nem több), mint az 500-hoz. Egyszer majd felírom, amikkel elmaradtam az adminisztrációban és újraszámolom.
De addig is a jelenlegi olvasmányom (míg be nem fejezem és bele nem kezdek a következőbe):
- Simone Elkeles - Leaving Paradise (úgy tűnik egy két részes könyvsorozat 1. könyve, 2007) (magyarul talán így hangzana, ha lefordították volna: A Paradicsom elhagyása, Kiűzetés a Paradicsomból vagy a magyar marketinget ismerve, valami teljesen más):
Első könyv, amit olvasok tőle? Igen.
Jó, jó! Én nem olvastam az olyan nagyra magasztalt Tökéletes kémia trilógiát, mert nem igazán jött be a leírása, de majd egyszer talán eljutok oda is, hogy belenézzek. Nem tehetek róla! Engem nem fogott meg!
Amúgy ha már itt tartunk, tök furcsa, mert általában azok a filmek, regények és zenék teszik ki a kedvenc műveim táborának jó részét, amik először valamiért nem tetszettek. Volt olyan is, hogy elkezdtem egy könyvet vagy épp sorozatot, amit aztán abbahagytam. Aztán addig-addig járt a fejemben, hogy végül átlendültem az első rossz érzésemen és végül újra nekikezdtem!
Az, hogy végül megszerettem-e vagy sem, az már egy más kérdés...
Csanita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése